Változatos témájú podcasteket ajánlunk a két ünnep közötti időszakra, amikor a karácsony utáni hajtást végre magunk mögött hagyhatjuk és jut időnk magunkra.
NFT, Lukács Viola
Hallottál már az NFT-ről? Ha nem, akkor most érdemes lesz meghallgatnod ezt a podcastet Lukács Violával, az NFT DEB Generative Dimensions egyik szervezőjével. Az NFT-k, azaz nem helyettesíthető tokenek 2021. márciusban robbantak be a köztudatba, amikor egy Beeple névre hallgató digitális művész NFT-je 69 millió dollárért kelt el a Christie’s árverésén. Ezzel a döbbenetes összeggel a világ harmadik legértékesebb élő művészévé vált, amivel alapjaiban rengette meg a műkereskedelmet és azt is, amit a kortárs művészetről gondolunk. Az NFT-k lehetőségei azonban nem merülnek ki ennyiben.
A Jeff Koons-interjú kulisszatitkai
Jeff Koons egy műve három éve 91 millió dollárért kelt el egy árverésen, ezzel ő a legdrágább élő művész. A Roadster újságírója interjút készített vele, és elmeséli, milyen volt.
Xiaomi 11T Pro-teszt
A Xiaomi új eszköze első ránézésre okostelefonnak tűnhet, de ne tévesszen meg a már hagyományosnak nevezhető formavilág: a Xiaomi 11T Pro bizony egy fényképezőgép. Abból sem akármilyen, a főkamerája maximális felbontása 108 megapixel.
Igen, 108 millió képpontban képes megörökíteni a valóságot, de ez távolról sem minden.
A vágy titokzatos tárgya
A Cointreau olyasmi, amit eddig csak haladó koktélkészítők tettek fel a polcaikra, de a Roadster podcastjában apró darabokra boncoljuk a sztereotípiákat, hogy a legjobb oldaláról mutassuk be ezt a narancsízű triple sec likőrt.
Monyo X Roadster
Összeálltunk egy sörre a Monyóval. Vagyis mindjárt kettőre. Bemutatkozik Willy és Berta! Az egyik print magazinunkban egy fantasztikus kollabbal rukkoltunk elő, a Monyo Brewing csapatával egyesítettük kreatív energiáinkat, és létrehoztunk nem is egy, hanem mindjárt két sört! Dobpergés: megérkezett Willy és Berta!
(Fotók: Getty Images)
podcast | cointreau | lukács viola | nft | sör
Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!