Az eredmény némileg meglepő lehet, de afelett sem könnyű napirendre térni, hogy még egy ötcsillagos hotelben sincsenek biztonságban a dolgok. Persze, ha leszámítjuk azokat az eseteket, amikor valaki eleve hátsó szándékkal érkezik.
A Wellness Heaven német spa- és luxusszálloda-kalauz 1376 szállodaigazgatót kérdezett meg arról, milyen tárgyakat visznek magukkal a leggyakrabban a vendégek.
A válaszokból pedig úgy tűnik, a legtöbb szállóvendég nem tud betelni a kényeztetéssel, amit a tartózkodás alatt kap:
a legcsábítóbb tárgyak ugyanis a törölközők és a fürdőköpenyek. Az igazgatók több mint fele szerint ezek a legkelendőbb cikkek.
Emellett gyakran kél lába vállfáknak, tollaknak, kozmetikumoknak, elemeknek és evőeszközöknek is. Kisebb viszont az érdeklődés a takarók, párnák és edények iránt. A kávéfőzők csábítása szintén csekély, de elsősorban az ötcsillagos szállodák vendégeire hat.
A szállodai vendégek körülbelül negyede visz el valamilyen műtárgyat, és ott is az ötcsillagos hotelek vannak a legnagyobb veszélyben. Egy ötcsillagos szállodából 4,3-szor akkora valószínűséggel lopnak el valamilyen műalkotást, mint egy négycsillagosból.
A tabletek hatszor gyakrabban landolnak a vendégek táskájában egy ötcsillagos szállodban, mint egy négycsillagosban.
Néhány vendégnek még tévével és matraccal is sikerült kijelentkeznie. A szállodai alkalmazottak szerint ezek a lopások rendszerint az éjszaka közepén történnek, amikor a parkolóba vezető liftek többnyire üresek.
Egy olaszországi szállodaigazgató arról számolt be, hogy egyszer egy zongorát is elloptak egyenesen a lobbiból. "Amint végigmentem az előcsarnokon, észrevettem, hogy valami hiányzik, és nem sokkal később megtudtam, hogy három ismeretlen, overallos férfi elvitte a zongorát, ami természetesen soha többé nem került elő" – osztotta meg a szálloda egyik alkalmazottja.
Az utazók a repülőről is szeretnek eltulajdonítani ezt-azt, légiutas-kísérők meséltek arról, hogy pontosan mi mindent. De nemcsak az ember alkotta, a természetes környezet sincs biztonságban.
(Forrás: New York Post, képek: Getty Images)
tárgyak | szálloda | lopás | hotel | ötcsillagos
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!