Pakosz Anna festőművész másfél évvel ezelőtti első kiállítása, a Balaton-felvidéken rendezett Szabadon Nő című interaktív tárlat komoly visszhangot kapott. A kiállítás kapcsán Highlights of Hungary díjra jelölték az alkotót, az Indextől pedig különdíjat kapott.
Február 15-én nyílik a második kiállítása a Bródy Sándor utcai Doxában, ahol a Methana szigetén született alkotásai láthatók. Görögországban nemcsak festmények készültek, hanem egy meditatív kamara-performansz eredményeként hímzések is. Anna ugyanis hét napon keresztül egy-egy órán át bekötött szemmel hímzett, amiből egy objekt és egy gobeline is készült.
Nemcsak a természettel, a csukott szem mögött szubjektívvá váló idővel kapcsolódik ez a folyamat, hanem Anna nagymamájával is, aki két segítőjével Anna önmagáról készült rajzát végül kihímezte.
A nagymamához kapcsolódó, az önazonosság, a flow élményét előhívó gyerekkori emlékek is életre keltek abban az alkotói folyamatban, ami az ismerős festés mellett a kísérletező konceptuális hímzéssel új művészeti utat nyitott meg számára.
Mint mondja,
a bekötött szemmel feltett kérdéseim szembesítettek vele, hogy lázadni szeretnék a megfelelési kényszerem ellen, mert megengedhetem magamnak, hogy eredmény, koncepció nélkül dolgozzak, tudnom kell, hogy ez így is teljesen rendben van.”
A methanai hónapok alatt a festő naplót is írt, amikből a látogatók részleteket is olvashatnak a galéria falán. „Ez a kitárulkozás sebezhetővé tesz, de ez izgalmas számomra.”
A szemlélődésen túl a művész közös alkotásra is hívja a kiállítás látogatóit, ahol betekintést nyerhetnek abba a folyamatba, ahogy Anna hímzései készültek. A workshopokon a beszélgetés mellett ugyanis mindenki kipróbálhatja, milyen becsukott szemmel hímezni és megtudhatja, számára milyen kérdéseket tartogat ez az irányított meditáció.
A Methana című kiállítás megnyitója február 15-én 19 órakor kezdődik és 21 óráig tart, a tárlat február 26-ig látható naponta 14 és 21 óra között Budapesten, a Bródy Sándor utca 36. szám alatt működő Doxában. Február 18-án 15 és 17, valamint február 25-én 17 és 19 óra között az érdeklődők workshopon vehetnek részt, február 25-én pedig a finisszázsra kerül sor.
(Képek: Pakosz Anna)
kiállítás | methana | pakosz anna
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!