Mintha a tengeren lebegne ez a sziklák közé bújó görög betonépület

Csak úgy nyüzsög a szörfös csúcsszezonban a görögországi Karpatosz, úgyhogy aki imádja ezt a sportot, és teheti, építtet magának egy tengerparti szentélyt arrafelé, hogy a lehető legközelebb legyen a csapkodó hullámokhoz.

Pontosan ezt tette egy Párizsban élő francia-svéd pár, akik egyből beleszerettek a sziget dél-keleti részén, Afiarti homokos strandjától kőhajitásnyira lévő dombos, sziklás környékbe.

A tervezési feladatokat a stockholmi OOAK iroda vállalta. A felhasznált anyagok és a forma afféle gesztus volt az építészektől, mert igyekeztek annyira érintetlenül hagyni a tájat, amennyire csak lehet,

de a modern élet paradigmájaként működő ház mégis mintha szimbiózisban lenne a természettel.

Az egyértelműen látszik, hogy maximálisan kihasználták a terület morfológiáját, a szabadtéri étkezőt például a domboldalon, a sziklák lábainál húzták fel. Struktúrájának köszönhetően egészen furcsa pillanatokat élhetnek meg a házban tartózkodók, mert azt az érzést kelti, mintha a betonépület a tengeren lebegne.

Odabent néhol elmosódnak a külső és belső határok: egyik pillanatban a nappaliban, a másikban az udvaron találjuk magunkat. Utóbbit szándékosan úgy alakították ki, hogy megvédje a lakókat a térséget olykor molesztáló erős szelektől,

tehát az intenzívebb fuvallatok támadásokor is bátran pihenhetnek a kiskertben.

A nyilvánvalóan felejthetetlen panorámát biztosító ablakok, vagy inkább falba mélyedő kivágások a ház minden szegletébe beengedik a napfényt, az objektumszerű épület valamennyi helyisége világos.

Már csak azért is, mert a lágyabb felületekkel operáló enteriőr illeszkedik a fényben úszó hangulathoz. A színeket a konyhában lévő zöld faburkolatok és a fürdőszobában található terrakotta csempék képviselik.

A bútorokat illetően a skandináv stílus hódít, a modern minimalizmusa pedig egy igazán otthonos szentélyé teszi a gyönyörű sziget vadságában elbújó Patio House-t.

Ez is érdekelhet:

Megint megmutatta a jövőt az Uber: így nézhetnek ki a repülő taxik légikikötői

Az Uber ezúttal néhány igen tetszetős látványtervvel mutatta meg, milyen légikikötőkbe érkeznek majd pár éven belül (?) a repülő járművek.

(Fotók: Yatzer)

tenger | Karpatosz | minimalista | Karpathos | fényes

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom