Horvátország új hídjának örülhetnek azok, akik autóval mennek nyaralni

Július 26-án este új hidat avatnak Horvátországban, amely még inkább bekapcsolja Dubrovnikot az ország vérkeringésébe.

A 2,4 kilométer hosszú Pelješac-híd Komarnától indul és a Pelješac-félszigetre vezet, a segítségével pedig elkerülhető a boszniai határátkelés, amely eddig jellemezte a Dél-Horvátországba tartó autós utakat. A tengerparti úton közlekedőknek egészen eddig ugyanis egy kis kiruccanást kellett tenniük Bosznia-Hercegovinába, hogy körülbelül kilenc kilométerrel odébb érkezzenek vissza az Európai Unió (EU) területére.

Az itteni közlekedés megkönnyítésére korábban több elképzelés is született, felmerült például a kompjárat, a tenger alatti alagút és egy Bosznia-Hercegovinán átvezető zárt autópálya-folyosó ötlete is.

Végül a versenyből a híd került ki győztesen, amelyet a szlovén Marjan Pipenbaher tervezett és a kínai China Road and Bridge Corporation épített. A munkálatok 2018-ban kezdődtek, miután az EU beleegyezett, hogy a költségek 85 százalékát fedezi, Horvátország pedig a fennmaradó 15 százalékot állja a 438 millió dolláros projektből.

Nem mindenki örül azonban maradéktalanul az új hídnak: a neumi vendéglátósok például amiatt aggódnak, hogy a vállalkozásaikat veszélyezteti a Neumon átvezető út forgalmának csökkenése. Mint mondják, a határon történő, hosszabb várakozás után sokan álltak meg itt, egy kis felfrissülésre, egy italra, ebédre vagy vacsorára, már csak a baráti árak miatt is.

Idén nyáron megértettük, miért is imádják annyira a magyarok a horvát Toszkánát, de azt is megtudtuk, hogy ha az ember Horvátországba készül, akkor jó, ha körültekintően csomagol ruhákat.

(Forrás: PécsMa, Total Croatia News, képek: Getty Images)

Dubrovnik | Horvátország | Peljesac | autó | Pelješac-híd

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom