Art deco a versenypályán – a Peugeot-Darl’mat-sztori

A két világháború között készült legnemesebb francia autók közé olyan márkákat szokás sorolni, mint a Bugatti, a Delahaye, a Delage és a Talbot-Lago. Az egyik kereskedőjével együttműködve azonban egy rövid időre a Peugeot is be tudott lépni ebbe az elit klubba olyan sikeres versenyautókkal, amelyek a szépségversenyeken is nagy esélyekkel indulhattak.

Emile Darl’mat egész életében a sebesség rajongója volt, a francia repülés úttörőjénél, Clément Adernél töltött négyéves gyakorlata alatt fertőződött meg. Az első világháború után saját műhelyt alapított Párizsban, ahol autókat árult és javított, a motorjukat megbütykölve növelte a teljesítményüket. A Panhard és a Peugeot hivatalos márkakereskedőjévé vált, majd a harmincas évek végére kizárólag a Peugeot értékesítésére és szervizére összpontosított.

Az aerodinamika úttörői

A két világháború közötti korszakban Darl’mat az autóipar két legelismertebb nevével, a karosszériaépítő Marcel Portout-val és vezető formatervezőjével, Georges Paulinnel fűzte szorosabbra a kapcsolatát. 1927-ben a párizsi autószalonon jelent meg ennek az együttműködésnek az első gyümölcse, 1933-ban a chicagói világkiállításon pedig egy olyan Peugeot 301-est mutatott be, amelyet Paulin által tervezett áramvonalas karosszériával szereltek fel.

A harmincas évek közepére Darl’mat tevékenysége felkeltette a Peugeot vezetőinek figyelmét,

akik éppen arra törekedtek, hogy visszavezessék a márkát a motorsportban elért sikerekhez. A Peugeot bár a személyautók tömeggyártójává vált, az első világháború előtt sikeres Grand Prix autókat épített, 1913-ban, ’16-ban és ’19-ben még a híres Indianapolis 500-ast is a francia márka autójával nyerték. A húszas években a Targa Florio és a spa-i 24 órás futam győzelme is a nevükhöz fűződött.

1919-ben a neves Indianapolis 500-ast ezzel a Peugeot-val nyerték meg

1936-ban a Peugeot egy kisebb sorozatot szállított Darl’mat számára a 302-es modell alvázából, amely rövidebb volt a zászlóshajó 402-esnél, de több alkatrésze megegyezett vele, a motorja viszont 1,75 literes volt. Darl’mat ezt a 402-esből származó erősebb kétliteresre cserélte, és Paulin által tervezett gyönyörű aerodinamikus karosszériával szerelte fel, amely

jellegzetes art deco stílusú volt a könnycsepp alakú sárvédőkkel és a dupla szélvédővel.

Le Mans-ban is sikeresen indult a Darl'mat csapata

A ’36-os párizsi autószalonon bemutatott Peugeot 302 Darl’mat Special Sport modell kupé, roadster és kabrió változatban is elérhető volt, de

az autók többségét a versenyzésre is alkalmas nyitott felépítménnyel rendelték.

A Peugeot felismerve a konstrukcióban rejlő lehetőségeket, gyári támogatóként állt Darl’mat mögé, akinek autói 1937-ben a 24 órás Le Mans-i futamon a hetedik, nyolcadik és tizedik helyet szerezték meg. Nem rossz egy újonc csapattól!

Peugeot 402 Darl’mat Special

1938-ban a Peugeot rátett egy lapáttal, és a 402-es modell legújabb változatát, a Legere-t szállította Darl’mat számára. Az elődjénél könnyebb, rövidebb és szélesebb alváz lett a Peugeot 402 Darl’mat Special alapja, amely ismét nyitott és zárt karosszériával készült. 1938-ban három példányát nevezték be Le Mans-ban, és a Charles de Cortanze és Marcel Contet által vezetett autó az összetett ötödik helyen végzett, megelőzve a korábbi bajnok német Adlereket.

A ’38-as Le Mans-i futam bizonyult a Darl’mat Special utolsó versenyének, mivel a második világháború előtt rendezett utolsó fordulón nem indult 1939-ben. Úgy tudni, hogy összesen 105 példány épült a Darl’mat különböző változataiból, közte 53 roadster, 32 kabrió és 20 kupé. Hubert Auran márkaszakértő kutatása szerint

az 1938-as évjáratú 402-esből mindössze hat kupé készült, és a képeken látható az egyik.

Az autót eredetileg bézs és fekete kéttónusú fényezéssel készítették,

és Emile Darl’mat karácsonyi ajándéka volt 1938 decemberében Alfred Giaque csapatfőnöknek a munkája elismeréseként. Méltó ajándék volt Giaque számára, aki ekkor már régóta úgy vélte, hogy a kupékarosszériában nagyobb a versenypotenciál, de Darl’mat kitartóan ragaszkodott a roadsterek nevezéséhez, mondván azok jóval könnyebbek.

Miután átvészelte a háborút, a 402 Darl’mat Special többször is gazdát cserélt, 1954-ben egy párizsi tulajdonosa lett, majd a hatvanas-hetvenes években exportálták az Egyesült Államokba, ahol egy neves gyűjteménybe került. A kétezres években részben szétszerelve cserélt gazdát újra, majd 2002-ben átfogó restaurálása kezdődött meg, aminek eredményét 2004-ben a Pebble Beach Concours d’Elegance elegáns seregszemléjén lehetett megtekinteni.

Az azóta is gondosan karbantartott Peugeot 2007-ben a phoenix-i művészeti múzeum kiállítására került, majd húsz év után ismét új tulajdonost keres. A kézzel épített, Portout karosszériás autóról azt mondják, hogy a hat kupéból a fennmaradt három egyike, és

egyben az egyik legszebb is, ami valaha készült a Darl’mat szériájából.

Az art deco négykerekű csodája iránt érdeklődők augusztusban licitálhatnak rá az RM Sotheby’s aukcióján.

(Képek: RM Sotheby's, Getty Images)

Francia stílus

A Peugeot a második világháború után sorozatgyártásban is készített emlékezetes formájú típusokat, mint a Roadsteren is bemutatott 404-es limuzin és 504-es Coupé.

peugeot 402 | rm sotheby's | peugeot | nagy sztori | versenyautó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom