Így kellene helyesen enni a pizzát a világ legjobb pizzaséfje szerint

Ha ő mondja!

Mi is megírtuk, hogy a londoni Chiswickben található Napoli on the Road pizzériát választották meg Európa legjobbjának a World 50 Top Pizza Awardson (bár az igazsághoz hozzátartozik, hogy a listán nem szerepelnek olasz helyek, azokat majd külön díjazzák).

A pizzériák Michelin-díjának nevezett, évente megrendezett eseményen a világ legjobb pizzériáit és pizzaséfjeit ismerik el. A döntési folyamat "nagyon titokzatos", de sokat számítanak a pizzakritikusok névtelen étteremlátogatásai és az ott szerzett tapasztalataik.

A legjobb pizzéria tulajdonosa Michele Pascarella, egy Londonban élő kiváló pizzaséf. A Nápoly melletti Casertában született és már tizenegy éves korában pizzasütéssel foglalkozott.  Felnőtté válását követően az Egyesült Királyságba költözött, ahol megalapította a Napoli on the Roadot, amely – ahogyan a neve is mutatja –, food truckként kezdte pályafutását.

Mivel már többféle szakmai díjjal is büszkélkedhet, Michele Pascarella pontosan tudja, hogyan kellene a pizzát úgymond helyesen enni.

"Szerintem van néhány gyakori hiba, például nem egyszer túl sok feltétet pakolnak rá az emberek, ami megnehezíti az alap élvezhetőségét. Aztán a kés és villa használata helyett inkább kézzel kellene enni, illetve rendre megesik, hogy nem a megfelelő itallal párosítják – így lemaradnak a teljes étkezési élményről" – mondja.

Bár nem fejtette ki a tökéletes italpárosítást, de a sörrel, a borral és a szódával biztosan nem lövünk mellé.

2023-ban az Olaszország legjobb pizzériája cím holtversenyben dőlt el egy nápolyi és egy casertai hely között. A fődíj mellett a nápolyi pizzéria a legjobb kiszolgálásért járó díjat is elhozta, a casertai étterem pedig fenntarthatósági elismerést kapott.

(Forrás: The Sun, fotók: Getty Images)

pizzaséf | pizza | tipp | étkezés | helyes

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom