Az összes kontinenst meghódítják ezzel a veterán Porschével

Renée Brinkerhoff jótékony célból már majdnem bejárta a földet a veterán Porschéjével, amit most alaposan átalakíttatott, hogy az Antarktisz zord körülményei közt is megállja a helyét.

Hosszas tervezés után Renée Brinkerhoff a világjáró körútja utolsó szakaszára készül a hűséges Porschéjével. Amikor azt mondja, hogy világjáró, egyáltalán nem túloz, hiszen az amatőr raliversenyzőnő az utóbbi években hat kontinensen versenyzett az ’56-ban gyártott sportautóval, és ez bárkinek különleges kihívás lenne, hát még egy nőnek egy hatvanöt éves veterán autóban. Már csak a hetedik földrész meghódítása van hátra, és ez az eddigi legnehezebb próbának ígérkezik, hiszen oda viszi a Porschéjét, ahol még senki nem autózott: az Antarktiszra.

Az élete nagy részében semmi sem utalt arra, hogy a coloradói négygyermekes családanya egyszer majd világjáró kalandra indul.

Renée egy nap a ruhákat hajtogatta a mosókonyhában, amikor kitalálta, hogy autóversenyző lesz.

Gyorsan kiszemelte az autót is, amikor férje unokatestvére egy kicsi, német sportkocsit vásárolt, hogy felújítsa. Renée első látásra beleszeretett a Porschébe, 2011-ben megvette, és onnantól fogva nem volt megállás.

A következő évben járt először a legendás mexikói országúti versenyen, a Carrera Panamericanán,

és ez elég volt ahhoz, hogy a következő évben visszatérjen, immár versenyzőként. A Porschét ehhez át kellett építeni, egyedi motort és futóművet, biztonsági tankot és bukócsövet szereltek bele, a váltóját ötfokozatúra cserélték. De nem csak a Porschét kellett felkészíteni arra, hogy megbirkózzon a világot átszelő versenyek kihívásaival.

Renée beiratkozott a Porsche coloradói versenyzőiskolájába, ahol a legjobb pilótáktól tudta meg, mire számíthat a hosszú távú futamokon. 2013-ban, ötvenhét évesen ismét rajthoz állt a Carrera Panamericanán, azon a versenyen, amely két Porsche, a Carrera és a Panamera nevét is adta az 550 Spyderrel aratott győzelmek emlékére. Renée

már az első évben megnyerte a kategóriáját, és onnantól minden évben visszatért a futamra.

2017-ben sorsdöntő volt Renée találkozása a helyi gyerekekkel a Carrera Panamericanán, akkor döntötte el, hogy megváltoztatja a világon veszélyben lévő gyermekek életét, és arra törekszik, hogy

példakép legyen minden fiatal számára, akivel találkozik az útja során.

Valkyrie Gives néven jótékonysági szervezetet alapított, és kitalálta a Porsche 356 World Rally Tour ötletét, amelynek során a világ minden földrészén pénzt gyűjt céljai megvalósítására.

A következő évben elindult az ausztráliai Targa Tasmanián, majd a Caminos del Inca futamán négyezer-ötszáz méteres tengerszint feletti magasság fölé autózott az Andok-hegységben. A Peking–Párizs-ralin egyszerre két kontinenst is meghódított, amikor

36 nap alatt 15 ezer kilométert tett meg Ázsián és Európán keresztül,

de az útja nem volt akadályoktól mentes. A motorja tönkrement, és újat kellett szereznie, ami végül négy bőröndbe csomagolva érkezett meg Szentpétervárra.

A legutóbb Renée a kelet-afrikai Szafari-ralit is teljesítette az elmúlt negyven év legcsapadékosabb évszakában, és már csak az utolsó kontinens, az Antarktisz van hátra. Tizennyolc hónapja tervezi az utat, és ha minden a tervek szerint alakul, valamint az időjárás is kegyes lesz, akkor december elején érkeznek meg Chilén keresztül az Union-gleccserhez, ahonnan

stílszerűen 356 mérföldet tesznek meg a 356-os Porschével.

A Porsche első sportautója rendkívül strapabírónak bizonyult, ezért a mai napig versenyeznek vele világszerte, de az Antarktiszra ez nem elég, alaposan át kellett alakítani a veterán autót.

A hátsó kerekeket lánctalpakra cserélték, az első kerekek helyére pedig síléceket szereltek,

amihez a kormányzást és a futóművet is át kellett tervezni. Az orrára szerelt óriási terelőlap biztosítja, hogy ne ássa el magát a hóban.

Renée társa az antarktiszi kalandjában a brit felfedező, Jason de Carteret lesz, aki több mint ötven expedíciót vezetett már az Északi- és a Déli-sarkra,

két világrekordot is felállított a Déli-sarkra vezető leggyorsabb szárazföldi utazásával.

A sítalpas Porschét azonban eddig még nem tudták élesben tesztelni, hiszen mint mondják, sehol máshol a világon nincs ahhoz fogható terep, mint ami az Antarktiszon vár majd rájuk.

A csapat az elmúlt években több mint 30 ezer kilométert tett meg, és csaknem félmillió dollárt gyűjtött össze jótékony céljára szerte a világon. Aki legalább 356 dollárral járul hozzá az antarktiszi túrához, annak a neve felkerül a kontinenst meghódító Porschére.

„Bár rendkívül büszkék vagyunk arra, hogy eddig minden versenyt teljesítettünk, amelyen részt vettünk, az igazi küldetésünk az volt, hogy a világjáró túránkkal támogassuk a gyermekkereskedelem felszámolására irányuló törekvéseket – mondja Brinkerhoff.

– Az volt a célunk, hogy áttörjük a korlátokat, és új rekordokat állítsunk fel, és reméljük, hogy az antarktiszi expedíciónk ezt be fogja bizonyítani.”

Porschés emlékek

A Porschétől nem állnak messze a hasonló történetek, hiszen nemrég egy lelkes csapat egy olyan reklámfotót készített el újra, amit hatvan évvel ezelőtt fényképeztek egy legendás síelő közreműködésével. A Porsche 968 pedig műalkotásként született újjá, hogy megmutassa az autózás és a művészet közötti kapcsolatot.

porsche | veterán autó | világjáró | autóverseny | jótékonyság

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom