Még be sem járatták ezt a burgundivörös Porsche 959-est

A Porsche nyolcvanas évekbeli szupersportautója önmagában legenda, de a 959-esből egy olyan példány, amivel még ezer kilométert sem tettek meg, még inkább ritkaságnak számít.

1986-os bemutatása idején a Porsche 959-es nagy szenzációnak számított a szupersportautók között, és a német mestermű iránti megbecsülés csak tovább nőtt az idő múlásával. Az eleve ritka modellből egyre nehezebb érintetlen példányt találni, mivel 1993-ig csak 337 darabot gyártottak belőle, és ezek között is kevés a Porsche Exclusive által szállított, a legapróbb részletig a vásárló ízlése szerint személyre szabott autó.

A Porsche sportautóit már akkor is a luxus és a teljesítmény legmagasabb szintjének tartották,

de a német gyártó a legtehetősebb ügyfelek különleges igényeit is szerette volna kielégíteni, hiszen ezek a vevők könnyen fordulhattak volna a Ferrarihoz vagy a Lamborghinihez, ha teljesen személyre szabott sportautót kívántak rendelni. A forradalmian új 959-es pedig kivételes technikájával a világ legkülönbözőbb vásárlóinak figyelmét keltette fel.

A korabeli vevők közt volt a katari királyi család egyik tagja, aki nem egyszerűen egy egyedi 959-est rendelt magának, hanem mindjárt hetet. A Porsche Exclusive programjával

mind a hét autót egyedi színben kérte, az egyiket például aranyban,

és a bőrkárpit árnyalatának is illenie kellett a fényezéséhez. A képeken látható 959 Komfort is ennek a sorozatnak a része, a burgundivörös lakkozáshoz hasonló színű kárpitozás járt.

Az autóval 1989 novemberében készültek el, és meglepő lehet, hogy a vevő gazdagságához képest csak néhány opciót rendeltek meg hozzá, például a fűthető, elektromosan mozgatható sportüléseket és a gyári riasztót. A színe ugyan egyedi volt, de a műszaki tartalma széria: a 2,8 literes hathengeres motorja 444 lóerős, a hatfokozatú sebességváltó érdekessége pedig a terepfokozat, amivel

az összkerékhajtású 959-est laza talajon is lehetett hajtani.

A tulajdonosa nem sokat vezette a különleges Porschét, hiszen

több mint harminc év után is csak 961 kilométert mutat a számlálója.

A karbantartásáról azért nem feledkeztek meg, néhány éve a genfi márkaszervizben 130 ezer frank értékben teljesen felújították a motorját és a futóművét, és új abroncsokat is kapott a szuperautó. Két éve járt a szervizben, de azóta összesen csak tíz kilométert tettek meg vele.

Tekintve, hogy milyen ritkán kerül eladósorba egy Porsche 959, főleg az Exclusive részleg által készített különleges változat,

ezt az autót csak még izgalmasabbá teszi a története és a kivételesen megkímélt állapota, ezért egyáltalán nem meglepő, hogy az RM Sotheby’s következő aukcióján, szeptember közepén St. Moritzban 1,5-1,7 millió svájci frank közötti összeget várnak érte, ami 480-540 millió forintnak felel meg.

Terepre Porschével?

A Porsche 959-est a könnyebb terepjárásra is felkészítették, és az utcai változatánál csak egy ritkább lehet: a Dakar-ralira épített versenyautó, amelynek egy különleges példányát lehetett megszerezni néhány éve egy aukción. A terepes hagyományait felelevenítve pedig a Porsche az elektromos hajtású Taycanból is készített Cross Turismo változatot.

szupersportautó | rm sotheby's | aukció | porsche 959 | porsche exclusive | porsche

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A hely, ahonnan nem akarsz hazamenni – Spirit Hotel
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom