Pormentes gyűjteménybe kerülhet a Párizs–Dakart megjárt Porsche

Újkori autó a terepjárószerű Porsche Cayenne, de a cég már a nyolcvanas évek közepén megjáratott a sivatagban néhány speciális kupét.

Az egykor Párizs–Dakar néven futott legendás raliverseny számtalan különleges fejezetének egyike a Porsche gyári csapatának indítása a nyolcvanas évek közepén. Akkoriban nem volt opció egy terepjáró versenyautóvá alakítása – hiszen nem volt ilyen típus a márka kínálatában –, ezért 1984-ben a 953-as, egy évvel később pedig a 959-es alapjait használó, összkerékhajtásúra épített gépekkel álltak rajthoz.

A koncepció sikerét már az első évben egy Dakar-győzelem bizonyította, a ’85-ben Afrikába küldött 959-esek viszont technikai gondokkal küzdöttek. A képeken látható, addigi kétszeres Dakar-győztes, René Metge vezetésével indult autó sem ért célba. Ettől még autótörténeti kincs, a hét elkészült, és hat létező darab egyike, az egyetlen, amely magánkézben van – és valószínűleg egy másik magánkézbe kerül az RM Sotheby’s október végi aukcióján.

Akár egymilliárd forint körüli összegig is felkúszhat a licit, úgyhogy valószínűleg egy óvott gyűjteménybe kerül majd a Dakar-Porsche.

Ez is érdekelhet:

Az 1930-as évjáratú Cadillac V–16 nevében a tizenhat bizony a hengerszámot jelöli

Ez volt a Cadillac csúcsmodellje, amely olyan szintet képviselt, hogy ma is joggal csodáljuk.


(Forrás: RM Sotheby’s)

aukció | versenyautó | árverés | porsche 959 | párizs-dakar

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom