Pünkösdre már most több mint 420 ezer vendégéjszakát foglaltak le a magyarországi szálláshelyekre a Nemzeti Turisztikai Adatszolgáltató Központ (NTAK) adatai szerint.
A vidéki szálláshelyek számíthatnak a vendégforgalom mintegy hetven százalékára, míg az előfoglalások több mint harminc százaléka a fővárosba szól, és mind a hazai, mind a nemzetközi turisták körében a Balaton a legnépszerűbb vidéki úti cél.
A belföldi utazóktól több foglalás érkezett eddig, mint tavaly ilyenkor, de a nemzetközi vendégforgalom növekedése továbbra is meghaladja a belföldit, most 7 százalékkal több a külföldi előfoglalás, mint tavaly ilyenkor volt. Az erős májushoz emellett hozzájárulnak majd az Európa-liga hónap végi, budapesti döntőjére érkező versenyzők és szurkolók is.
A hosszú hétvége foglalásainak 37 százaléka külföldiektől, 63 százaléka belföldiektől érkezett. Budapesten a külföldi foglalások aránya 67 százalékos, de vidéken az arány éppen fordított, itt az utazók 77 százaléka belföldi.
Az európai turisztikai hivatalokat tömörítő szervezet, a European Travel Commission szerint a vízparti pihenés számít az európai turisták legjobban kedvelt szabadidős tevékenységének, amit a városlátogatás, valamint a kultúra és örökségek meglátogatása követ. Ezzel összhangban mind a bel- mind a külföldi turisták körében látható a trend, hogy Budapest után a legkeresettebb úticélok a fürdőélményt is kínáló vidéki települések.
A külföldiek elsősorban Hévízen, Bükön, Siófokon, Hajdúszoboszlón pihennek majd, a belföldiek pedig leginkább Balatonfüredet, Siófokot, Hajdúszoboszlót és Zalakarost részesítik előnyben pünkösdkor Budapest mellett.
A hétvégén már több budapesti strandon is lehet csobbanni, ha pedig a tökéletes strandszettet keresed, íme, egy kis segítség.
(Forrás: MTI, képek: Getty Images)
szállás | pünkösd | hosszú hétvége | belföld | vízpartIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Új szabályokkal találkoznak a magyarok a nyáron az egyik kedvenc horvát városukban

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!