Meg kellett változtatni a világ egyik leghosszabb repülőútjának útvonalát

Az ausztrál Qantas Airways üzemelteti a világ egyik leghosszabb útvonalát az ausztráliai Perth és London között. Most a közel-keleti helyzet miatt ideiglenesen változtatnia kellett az útvonalon, és átirányította a járatait.

Perth-ből Londonba tizenhét és fél óra alatt lehet eljutni, a legrövidebb út pedig az Indiai-óceánnal kezdődik, majd Srí Lanka felett folytatódik, áthalad India és Pakisztán, majd Irán és Törökország felett. Ezután átszeli a Fekete-tengert és a Krím-félszigetet, mielőtt elérné Romániát, majd Ukrajna nyugati csücske, Szlovákia, Csehország, Németország és Belgium felett haladva Nagy-Britanniába érkezne.

A Qantas naponta induló, közvetlen járata azonba sosem követte pontosan ezt az útvonalat, az időjárás, majd az ukrajnai háború miatt kellett módosítania azt, most pedig a közel-keleti harcok szóltak közbe.

Már a péntek hajnali gép más útvonalat választott és Pakisztán északi részén észak felé fordult, hogy Tádzsikisztánon át kerülje el Afganisztánt, majd Üzbegisztán, Türkmenisztán, Azerbajdzsán, Grúzia (Georgia), Románia, Magyarország, Ausztria, Németország és Belgium felől érkezzen Londonba.

Az út körülbelül 45 perccel tartott tovább, de a továbbiakban, legalábbis a következő napok járatait illetően beiktatnak majd egy szingapúri megállót.

Londonból Perth-be továbbra is közvetlen járattal lehet utazni, a légitársaság többi Londonba tartó és onnan induló járatának útvonala változatlan maradt.

Korábban a Lufthansa jelentette be, hogy felfüggeszti bizonyos járatait.

(Forrás: Reuters, Independent, képek: Getty Images)

repülőút | london | perth | qantas | repülő

FOLYTASD EZZEL

Magyarország ásványvíz-forrásai túracélpontnak is tökéletesek

Megfogni a jövő építőit – Bálint Attila-interjú

Rendeld meg a Roadster magazin 17. számát!

Az ősz önmagában is tud szép lenni, de a Roadster aktuális számával még szebbé és izgalmasabbá tehetjük. Mit találunk benne? Ellátogatunk Jerevánba, és megmutatjuk, mit érdemes csinálni Örményország fővárosában, és megnézzük közelről Athén jelenleg legizgalmasabb kerületét, Keramiekoszt. Találkozunk a világhírű képzőművésszel, Julie Mehretuval, kifaggatjuk, mit csinál Szabados Ági Debrecenben, megkóstoljuk, mit főzött ki az Arany Kaviár új séfje, motorozunk Erdélyben, jachtozunk az Adrián és egyéb hedonista kalandokban is részt veszünk, de nem soroljuk fel mindet. Ezen kívül elbeszélgetünk a bájos izraeli ékszertervezővel, Tal Adarral, találkozunk Zwack Sándorral, bejárjuk a Sauska tokaji főhadiszállását, és elbeszélgetünk napjaink egyik legnevesebb európai portréfotósával, Rob Hornstrával. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
A csendes luxus titka: ismerd meg a Falconerit!
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom