Látótávolságba került az öt éve beígért útvonal.
Korábban írtunk arról, hogy az ausztrál Qantas igyekszik megdönteni az eddigi leghosszabb útvonalak rekordját a Sydney és London közötti járatával, amelynek menetideje húsz óra lesz. Akkor 2022-re harangozták be az indulást, de ez többek között a járvány miatt is csúszott, mint most kiderült, 2025 év végére, amikor Sydney-ből New York-ba is lehet majd közvetlenül repülni.
Az ausztrál nemzeti légitársaság ehhez egy összesen tizenkét Airbus A350-1000-esből álló flottát is vásárol, amelyekkel, mint mondják,
a világ bármely városába képesek lesznek közvetlen járatokat indítani,
"legyőzve a távolság zsarnokságát", ahogyan Alan Joyce vezérigazgató fogalmazott. Az új flotta 2025-ben érkezik meg, a megrendelés pedig 2028-ra teljesül egészében.
A Qantas körülbelül öt éve dolgozik a projekten, és 2019-ben egy sor tesztrepülést hajtott végre a keleti partról az Egyesült Királyságba és New Yorkba. A cég egyébként most sem tétlenkedik az ultrahosszú útvonalak terén, 2018-tól kínál közvetlen, tizenhét órás járatokat London és Perth között, és Boeing 787-esekkel köti össze a Heathrow-t Darwin városával is. Ezek az utak körülbelül tizenhat-tizenhét órát vesznek igénybe.
Az új gépekre négy árkategóriában, első osztályra, business, premium economy és economy osztályra lehet majd jegyet venni, azt egyelőre nem tudni, mennyiért. Minden repülőn 238 utas fér el, és a kabin negyven százalékát teszik majd ki a prémium ülések, melyek a Qantas szerint tágasabbak lesznek a megszokottnál.
Az utazók emellett egy wellness zónát is igénybe vehetnek a gép közepén önkiszolgáló snack bárral, valamint egy kis mozgásra és nyújtásra alkalmas térrel, hogy ellensúlyozzák a gigantikus repülés kényelmetlenségeit, amelyek viszont egészen más megvilágításba kerülnek, ha arra gondolunk, hogy 1947-ben még 58 órát vett igénybe egy ilyen utazás, hét megállóval.
Eddig minden idők leghosszabb Qantas-járata egy menekítőjárat volt a járvány idején, jelenleg pedig ez a világ leghosszabb repülőútja.
(Forrás: BBC, Unsplash, Pixabay, Wikimedia Commons)
Airbus A350-1000 | london | leghosszabb repülőút | sydney | qantas | new york
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!