Ebben az alulértékelt brit városban kilencmillió forintért hirdetnek tengerparti lakásokat

Egy ingatlanszakértő szerint hamarosan áramlani fognak ide a nyaralók és a lakáskiadók.

A Yorkshire partvidékén, Saltburn-by-the-Sea üdülővárosától egy karnyújtásnyira található Redcar az elmúlt években nem túl pozitív okokból került a hírlapok címoldalára: miután 2015-ben, százhetven év után bezárt az itteni acélgyár, háromezer ember vált munkanélkülivé, és a nélkülözés több fronton megmutatta a hatásait. Ezek egyike volt a lakásárak zuhanása.

Most azonban úgy tűnik, a helyzet ismét fellendülőben van, miután egyre több befektető érkezik a városba, és szaporodnak az Airbnb-k is.

Egyes ingatlanokhoz akár már húszezer fontos (körülbelül kilencmillió forintos áron) hozzá lehet jutni, ami meglehetősen jutányosnak számít a Nagy-Britanniában jellemző, 304 460 fontos (139 millió forintos) tengerparti átlagárakhoz képest.

Paddy's Hole, Redcar

Mint Jennifer Sanderson, a Redcar Letting and Sales igazgatója elmondta, van egy ingatlanuk a Pierson Streeten, pár percre a tengerparttól, 49 995 fontért (körülbelül 23 millió forintért), a szintén partközeli Coatham Roadról pedig húszezer illetve 29 950 fontos (körülbelül 13 és félmillió forintos) kikiáltási áron árvereznek el két lakást. Az SDL Property Auctions szintén a Coatham Roadról árverez el egy lakást tizenöt- és húszezer font közötti kikiáltási áron február 29-én.

A város nevezetességei közé tartozik a kilátó, a citromfagylalt, és a település feltűnt a Vágy és vezeklés című filmben is.

Nagy-Britanniában nincs hiány szebbnél szebb partvidékekből, ez például a britek egyik kedvenc belföldi úti célja.

(Forrás: Mirror, képek: Getty Images)

tengerpart | Nagy-Britannia | lakások | árak | lakás

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom