Close
Ötven évig titkolt, hidegháborús atombunkert nyit meg Dánia

Ötven évig titkolt, hidegháborús atombunkert nyit meg Dánia

A Regan Vestet a ’60-as években, a kubai rakétaválság és a Szovjetunió hidrogénbomba-tesztjei után építették attól félve, hogy a régebbi óvóhelyek nem adnának megfelelő védelmet az atomtámadás esetén.

A Koppenhágától mintegy négyszáz kilométerre, hatvan méterrel a föld alatt található bunkert ugyanakkor nem a közembereknek, hanem a legmagasabb kormányzati köröknek, a királyi családnak és a kabinet minisztereinek szánták.

Végül szerencsére nem volt rá szükség, és 2003-ban meg is szüntették a funkcióját, 2012-ben pedig feloldották a titkosítás alól. Most, egy évtizeddel később múzeumként nyitják meg a látogatóknak, akik időutazást tehetnek a 20. század világvége-hangulatú éveibe.

A hosszú, boltíves folyosón végighaladva a látogatók bepillanthatnak a királyi hálószobába, a kávézóba és a kormányzati tanácsterembe is.

A kilencven perces túrán körülbelül két kilométert tesznek, és a bunkernek így is csak mintegy negyven százalékát térképezik fel. A múzeum február 13-án nyit.

Ez a másik bunker ultramodern galériaként született újjá, ezt pedig egy ukrán építésziroda tervezte minden luxussal felszerelve.

(Forrás: The Mayor, képek: Lars Horn for Nordjyske Museer/Koldkrigsmuseet Regan Vest/Facebook)

Regan Vest | Dánia | atombunker | bunker

FOLYTASD EZZEL

Ráleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára

Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Rendeld meg a Roadster magazin 13. számát!

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram