Close
A 21. század leginnovatívabb építésze, akinek a legtöbb terve fiókban marad

A 21. század leginnovatívabb építésze, akinek a legtöbb terve fiókban marad

Rem Koolhaas filozófus, próféta, aki mindig a többiek előtt jár minimum egy lépéssel. És még csak nem is sima teoretikus: a látomásai testet öltenek, méghozzá zseniális épületekben.

Nevezték a kortárs építészet keresztapjának, örök provokátornak, és a világ legellentmondásosabb építészének is. Mondták, hogy nincs/kategorizálhatatlan a stílusa, mások éppen ezért a legkülönfélébb stílusokhoz sorolták be. Hiába, Rem Koolhaas a 21. század egyik leginnovatívabb építésze, hogy egy újabb bombasztikus jelzővel éljünk. És még csak nem is ez a lényeg, az egész fenti kavalkád ugyanis azért lehetséges, mert a holland építész legalább annyira teoretikus, mint tervező – és ebben mélyen egyetértenek a kritikusok.

Két rotterdami épület közt a Manus x Machina kiállítása a New York-i Metropolitanben

A magunk részéről egyszerűen, két névvel helyeznénk el Koolhaast az építészet térképén:

az ő irodájából indult el Zaha Hadid és Bjarke Ingels is.

Talán fölösleges is a további névsorolvasás, elvégre a gondolatai világszerte hatnak olyanokra is, akik nem ismerhetik személyesen. De lehetünk földhözragadtabbak is, hiszen számtalan épülete kézzel fogható bizonyíték a mindig új irányokat kereső szellemére, ami még most, 70 fölött sem lankad.

Szépművészeti Múzeum Québecben

Koolhaas Rotterdamban született 1944-ben, ám kisgyerekként három évet Indonéziában töltött a kultúrattasé apjának köszönhetően. A család Amszterdamba költözött vissza, ahol a leendő építész eleinte filmforgatókönyveket akart írni – állítja: ez a mai napig is hat a munkáira –, majd egy ideig a Haagse Post újságírója volt, a cikkeiben főként szociális kérdéseket feszegetett. Egy moszkvai út hatására fordult az építészet felé, ám a tanulmányait Londonban és New Yorkban végezte, aztán 1975-ben Londonban megalapította a stúdióját, az OMA-t a feleségével, Madelon Vriesendroppal valamint Elia és Zoe Zenghelisszel.

Egy hazai terv: a hágai Rijnstraat

A gondos névválasztás sokat elárul Koolhaas gyakran méltatott jövőbelátási képességeiről: amikor egy idei interjúban megkapta a Starchitect jelzőt, azt mondta, szerinte

„így egy seggfejről beszélnek, aki tesz mindenre.

De hogyan kezelje egy építész a cinizmust? Hogyan találunk terminológiát, hogy egyáltalán beszéljünk róla? Nem véletlen, hogy egyik alapító neve sem került be a stúdiónk nevébe, ellentétben az összes többi irodával.”

Repossi Store Párizsban

Többen azért tartják cinikusnak, mert egyebek mellett kijelentette, hogy „az emberek bármiben képesek lakni. Bármiben érezhetik magukat nyomorultul, és bármiben lehetnek boldogok. Egyre inkább azt gondolom, az építészetnek ehhez semmi köze. Ez egyszerre felszabadító és riasztó, természetesen.”

Valóban cinikus volna? Egy beszélgetőpartnere visszakézből cáfolta ezt pár hónapja, mondván Koolhaas „most is abszolút szerelmes az építészetbe. Szenvedélyesen és rendkívüli alapossággal beszél olyan épületekről, amelyeket a legtöbben észre sem veszünk”.

Stúdió New Yorkban

De térjünk vissza az induló iroda névválasztásához: az OMA megfejtése egyszerűen csak Office for Metropolitan Architecture. A stúdióhoz hamar csatlakozott a fiatal Zaha Hadid, a csoport pedig erősen konceptuális, döntő többségében sosem megvalósuló projekteken dolgozott, melyek egyik csúcspontja – ha beszélhetünk ilyenről ebben a kategóriában – a Holland Parlament bővítési terve volt.

A De Rotterdam tömböt (balra) 2013-ban adták át

Ebben az időszakban írta meg Koolhaas az első könyvét, a Delirious New Yorkot, amely azóta az építészeti kánon egyik alapvetése, és amely részben meghatározta Koolhaas programját is. A könyv New York hipersűrű „kulturális torlódását” ünnepli, ahol az interakciók kreativitást és innovációt csiholnak. Itt ír először a keresztprogramozásról, teljesen oda nem illő programok megjelenéséről egy adott funkciójú épületnél, amilyen egy futópálya a felhőkarcolók közt.

A Bibliotheque Alexis de Tocqueville Normandiában

Hadid távozása után nyerte el az OMA az első igazán nagy megbízását, a Holland Táncszínház épületét, amelyben a Delirious New York számos ötlete megvalósult.

Az NDT épülete – fotó: Ralf Roletschek

Változatos formák és anyagok összedolgozásával új típusú tereket hoztak létre egy vizuálisan izgalmas kompozícióban. Az 1987-ben átadott épület sikere meghozta a nemzetközi elismerést, ahogyan a stúdiót továbbra is jellemző tervkoncepciókat is elismeréssel fogadta a szakma.

A kilencvenes évek rengetegféle projektet hoztak: az OMA tervezett várost, az Euralille vasútvonal egy részét, művészeti csarnokot és lakóépületeket is. Ez utóbbiakat Koolhaas alapelemekre bontotta, majd a megrendelők egyedi igényeihez igazodva tervezte meg. Talán a legjobb példa erre a Maison Bordeaux, amelynek megrendelője egy idős pár volt; a férfi egy baleset miatt mozgássérült lett, és egy komplex házat kért, mondván, neki ez jelenti majd a világot.

Maison Bordeaux

Koolhaas három, önállóan is értelmezhető szintet tervezett, amelyek terei különböző átlátszósággal kapcsolódnak egymáshoz – ugyanakkor összeköti őket egy túlméretezett lift, ami akár a férj dolgozószobája is lehet.

Egy másik magánház, a Villa dall’Ava

1999-ben létrehozták az AMO kutatócsoportot. „Míg az OMA megmarad az épülettervezésnél – magyarázta Koolhaas –, az AMO az építészet hagyományos határain kívül eső területeket kutatja: médiát, politikát, szociológiát, megújuló energiákat, technológiát, divatot, kurátorképzést, publikálást, grafikai tervezést.”

A Faena Forum Miamiban

A következő két évtizedben sorra épültek az iroda munkái, világszerte, egyre nagyobb léptékben. A lehetetlenre vállalkozunk, de kiemelünk hármat, három kontinensről. 2004-ben adták át Seattle-i Központi Könyvtárat, amely látszólag egymáshoz nem kapcsolódó elvont formákból áll, nélkülöz minden logikát. Ugyanakkor a szabadon szétszórt szobák mégis szépen elrendeződnek, és betöltik a funkciójukat.

Seattle Central Library

Az épület elforduló síkjai bizonyítják, hogy a felhasználói élményre összpontosítva is teremthetőek elegáns formák, míg a térkapcsolatok hangsúlyozására használt szóbuborék-diagramokat azóta az építészek világszerte utánozzák.

A könyvtár belülről

Egy évre rá a portói Casa da Musicát avatták. A hangversenyteremben a zenekar mögé hatalmas ablak került, így az előadások hátterét maga a város adja – egy újabb ötlet, amit azóta átvettek a kollégák. Nem mellesleg ebben az épületben forgatott dokumentumfilmet Koolhaasról a fia, Tomas.

A harmadik általunk választott épületet, a kínai állami média (korábban CCTV, ma CMG) pekingi központját már a mostani évtizedben, 2012-ben fejezték be, a New York Times pedig mint „talán a 21. század legnagyszerűbb épületét” ünnepelte. A 234 méteres dupla torony összterülete 473 ezer m², a megépítése pedig kivitelezési bravúrnak számított. Ahogy Koolhaas fogalmazott, ezt az épületet

„sosem gondolhatták volna ki Kínában, és sosem építhették volna meg Európában.”

A CMG épülete egy szokatlan szögből…
…és ahogyan már sokszor láttuk, plusz ahogyan még egyszer sem

A számos sikeres projekt ismeretében meghökkentően hangzik, de Koolhaas a Spiegelnek nemrég kijelentette:

„Csak a terveink öt százaléka valósul meg. Ez a mi piszkos titkunk.

Mégsem tarthatjuk szemétnek a kukába került terveket, mert tovább élnek majd a könyvekben.”

A 31 blokkból összerakott szingapúri Interlace szerencsére megvalósult

Ez a megállapítása jól mutatja, miért nevezik legalább annyira filozófusnak, humanistának, teoretikusnak a minden létező díjat (Pritzker 2000, Royal Gold Medal 2004) besöprő építészt. Újságíróként már jóval az első megvalósult épülete előtt szert tett némi hírnévre, azóta pedig több könyve is megjelent, megalapította az AMO-t, a 2014-es Velencei Biennálén pedig „minden addigi főkurátornál erőteljesebben az építészet szellemi lényegéről beszélt”, ahogy Szegő György fogalmazott.

A velencei Fondaco dei Tedeschi

Koolhaas nem egy kritikusa szerint egyszerre több irányba gondolkozik: múlt és jövő felé, város és vidék felé, egyénben és közösségben. Velencében az egyik kiállítási tárgyuk az elektrolízist modellezte sóvá változó házzal, mondván „az építészet olyan az időben, mint a só a vízben”. Ugyanakkor – ismét Szegőt idézve – azt megelőző, pusztulással és szenvedéssel teli száz évről Koolhaas azt állította, „a civilizáció az építészettel, és nem az építéssel élte túl a traumákat. Az építés csak rutin, de az építészet maga a remény. Talán.”

Kilátás a tokiói Coach üzletből

A Pitzker-díj átadásán úgy méltatták Koolhaast, mint „pragmatista filozófust, a prófétát, aki képes megvalósítani a látomásait”. Másoknál mindig legalább egy lépéssel előrébb jár, mert az ötletei az állandó kutatásaiból származnak.

Vagy ahogy Jackie Craven megállapította: Ha megválaszoljuk, „Kicsoda Rem Koolhaas?” az olyan, mintha megválaszolnánk: „Mi az építészet?”

Ez is érdekelhet:

Close