Ez a rendőrőrsből lett luxusszálloda nyerte el a rangos építészeti díjat

Egy 18. századi bíróság és rendőrség épületét alakították látványos luxusszállodává, a végeredményt pedig nemcsak a vendégek, hanem a szakma is elismeri. A londoni Covent Gardenben található NoMad London nyerte el ugyanis az AHEAD Europe Awards díját saját kategóriájában.

Az AHEAD Awards a világ minden táján megvalósuló, vendéglátáshoz kapcsolódó projekteket értékeli, a legjobbaknak járó díjat pedig négy régió szerint, európai, közel-keleti és afrikai, ázsiai, illetve amerikai beruházások között osztják ki.

A NomMad London tervezői szerint kifejezetten izgalmas kihívás volt számukra az, hogy a luxust egy olyan környezetben értelmezzék újra, ahol börtöncellák sorakoznak és

melynek egykori lakója volt többek között Oscar Wilde is.

A szálloda főbejáratán keresztül vitték be az egykori bírósági épületbe a vádlottakat, most azonban belépve egy lenyűgöző előcsarnokba és egy három szintes átriumba érkezik a vendég.

A Roman and Williams belsőépítészeti stúdió eklektikus és vintázs ihletésű enteriőrt alakított ki, amelyben a gyönyörű fa falburkolatok mellett a látványos színeket felvonultató tapéták is vonzzák a tekintetet.

Az egykori tárgyalótermet bálteremmé alakították, melyet Claire Basler francia művész festményeivel díszítettek. A kandallószobában kézzel festett egyedi tapéta található, ami tökéletesen illik a bársony kárpithoz, így egy egészen különleges fantáziabirodalom születhetett meg általa.

(Forrás: Dezeen, fotók: AHEAD)

nomad london | szálloda | ahead award | luxus szálloda | nomád

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom