Alaposan betett a koronavírus a világ egyik legfontosabb múzeumának

Rengeteg látogatót vesztett Párizs egyik jelképe.

Elkészült a 2020-ra vonatkozó statisztika a Louvre-ról, amelyből kiderül, hogy a járványhelyzet miatt tavaly hetvenkét százalékkal csökkent a patinás intézmény látogatóinak száma a 2019-es évhez képest.

Mona Lisa otthonát 2020-ban mindössze 2,7 millióan keresték fel.

A rendkívül alacsonynak szám oka természetesen a Covid–19 és a miatta bevezetett korlátozások: a Louvre az év nagyobb részében zárva tartott.

Június végén megírtuk, hogy az újranyitást követően a szigorú szabályok értelmében a látogatóknak kötelező betartaniuk az egyméteres távolságot, ami azt jelenti, hogy onnantól kezdve nem tülekedtek az emberek a Mona Lisa előtt, tehát nem csupán másodperceket lehet eltölteni Leonardo kultikus művét nézve.

A koronavírus-fertőzés miatt kötelező maszkviselés ellenére a hazai közönség hűséges maradt a Louvre-hoz, amely változatos programokat kínált egész nyáron, családoknak, fiataloknak, és kifejezetten párizsi lakosoknak is. Miközben az elsősorban a jegybevételből gazdálkodó múzeum pénzügyi helyzete aggasztóvá vált nyár végén, a látogatók számára soha annyira nem volt ideális a Louvre gyűjteményeinek megtekintése, mint akkor, amikor is nem kellett a szokásos tömegtől és lökdösődéstől tartani a festmények előtt – írtuk augusztusban.

Ez is érdekelhet:

Egy kategóriában a Louvre-ral a hazai múzeumi restaurálás

Megkezdte működését az Országos Múzeumi Restaurálási és Raktározási Központ, ahol több mint háromszázezer műtárgyat őriznek majd.

(Forrás: Reuters, fotók: Unsplash, Pixabay)

látogatottság | koronavírus | múzeum | visszaesett | párizs

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom