Renzo Piano, a Pompidou központ és a Shard tervezője csodás önvallomást tett a saját hatásairól, az utazás fontosságáról, a szépségről, és a „kicsit buta számítógépekről”.
„Ha nem tudsz érzelmeket kiváltani, akkor nem elég, amit csinálsz”
– többek között ez a pólóra kívánkozó aranyköpés hangzik el a nyolcvanéves építészről nemrég készült terjedelmes életrajzi videóban.
A genovai születésű mérnők, építész számtalan ikonikus épületet tervezett a Pompidou központtól a londoni Shardon át a New York Times épületéig. A fenti videóban ugyanakkor nem az épületei, hanem az alkotás fortélyai állnak a középpontban.
Bár rég nyugdíjas lehetne, a nosztalgiát csapdának tartja, ezért a korai munkáiról és az örökségéről sem szívesen beszélt.
„Nem az a fontos, amit tettél, ami voltál, hanem amire készülsz, és ami leszel. Ez tart életben.”
A legerősebb hatást egyértelműen a család tette rá: a nagyapja kőműves-vállalkozásából az apja, és annak három testvére faragott prosperáló építőipari céget Fratelli Piano néven. Ám hatott a szemléletére a szülővárosa építészete, a különböző kultúrákat összehozó tenger, a technikailag és szimbolikusan is hatalmas hajók, a kreatív ipar más területein dolgozó barátai, valamint a gondolatébresztő párbeszédekre való törekvés.
„Egy biztos: az építészet mindent magába foglal.”
Az építészetet „pacifista gondolatnak” tartja, amely több egy polgári gesztusnál, mert nem csupán a mindennapi életre hat, de a történelem kibontakozásának tere is. Éppen ezért kiemelt jelentőséget tulajdonít a középületek tervezésének.
Még most is lenyűgözi az építészet, de ugyanolyan fontosnak tartja a rendszeres utazást, amellyel időről időre eltávolodhat a munkájától. Az utazás szélesíti a perspektívát, és befogadóbbá tesz. „A sokszínűség érték, nem egy probléma” – jegyzi meg.
Határozott véleménye van a csapatmunkáról is, úgy tartja
„csak akkor lehetsz kreatív, ha megosztod a kreativitást”,
és ha rendesen elköveted az alkotófolyamattal együtt járó hibákat. Ez utóbbiról van is egy tanácsa a fiataloknak:
„Ne zavarjon, ha hülyeségeket beszélsz. Ha mondasz tíz dolgot, amiből öt nem hülyeség, akkor már nagyon jó vagy.”
Fontos észrevételek, de a legfontosabb, amit a szépségről mond, ami Piano építészetének az esszenciája. A szépségnek számtalan arca van, „felfedezés, fény, tér, sűrítés, kiterjesztés, árnyék, a könnyedség érzete, talán az a valami is, amit nyelvnek hívunk.”
„Ha a szépség jelen van, megváltoztatja a világot. Egyszerre csak egy embert, de működik.”
Neki hajlamosak vagyunk elhinni, mert már harmincnégy évesen is képes volt tisztán látni, reflektálni a saját munkájára, közvetlenül azután, hogy fejtetőre állította az építészet világát. Ekkor nyerte el ugyanis nagy meglepetésre a nála csak négy évvel idősebb Richard Rodgersszel együtt az akkori legnagyobb párizsi projekt, a Pompidou központ pályázatát. A kifordított épülettel – amelynek a teljes gépészete kívülre került, a mozgólépcső pedig a homlokzatán kúszik felfelé – Piano egycsapásra világhírű lett. Megkapta a high-tech építészet címkét, ám a maestro sokkal reálisabban beszélt róla.
„Ez egy vidám városi gép, olyasféle teremtmény, mintha egy Verne-regényből került volna elő. Kettős provokáció: kihívás az akadémizmusnak, és a technológiáról alkotott képünk paródiája. Tévedés high-tech objektumnak nevezni.”
A következő évtizedekben számtalan jelentős épületet tervezett, a legkülönbözőbb helyeken és célokra, de sosem a hirtelen jött világhírnévből élt. Jellemzően diszkrét, letisztult formákat választott, még a legnagyobb volumenű épületeknél is a lehető legjobban törekedett erre.
A segítségével újult meg a szülővárosa, Genova régi kikötője, tervezett szélcsatornát a Ferrari maranellói központjába, dolgozott az oszakai reptéren, a máltai parlamenten, rengeteg múzeumon, többek között New Yorkban, Los Angelesben, és jelenleg is több projektje fut párhuzamosan.
Talán a legismertebb késői munkája London 309 méter magas tornya, a Shard (szilánk), amely a 2012-es átadásakor Európa legmagasabb felhőkarcolója volt. A széttöredezett csúcspont mintha eltűnne a felhőkben, akár „egy hatalmas hajó árboca. A magas épületek gyakran agresszívek, a hatalom és az önzés arrogáns szimbólumai, de a Shard élesen és könnyen illeszkedik London panorámájába”– mondja Piano.
Ezt persze számos kritikus egyáltalán nem így látta, a Guardian egyenesen úgy fogalmazott:
„A Szilánk örökre felsebzette London arcát”,
mert nem illeszkedik a környezetébe, nincs fókuszpontja, és nincs civil funkciója, zömmel luxuslakásokból és hotelekből áll.
A Telegraph viszont az épület kritikusait „a lándzsákkal a civilizált rómaiakra támadó ősbritekhez” hasonlította, mondván inkább London szerény igényeivel és vaskalapos politikájával van baj, amely miatt rengeteg a silány magas épület.
Hát így robbantott ki heves vitát egy hetvenöt éves joviális úriember épülete. Azóta már eltelt öt év, de Piano most is aktív, rendszeresen dolgozik a párizsi irodájában, és sokat utazik.
Természetesen használja a laptopját, de nem állandóan, mert „egy számítógépnek meg kell mondani, mit csináljon. De ha szeretnék valamit felfedezni, akkor egyszerűen előveszek egy ceruzát”, mert az igazi kreativitás a kezdeteknél van jelen, a vázlatok és a modellek készítésekor. Ez az időszak,
„amikor bátornak kell lenni ahhoz, hogy szembenézz a sötéttel.”
Ez is érdekelhet:
Frank Lloyd Wright sokak által a 20. század legnagyobb építésze, és nem véletlenül: hetvenévnyi munkássága során több mint ezer épületet tervezett, melyeknek közel a fele meg is valósult.
dizájn | design | kreativitás | utazás | építész | építészet
Merész kampánnyal robban be a Reebok új kollekciója
A modern luxus nyomában a Range Roverrel
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!