Egy nyaralóbérbeadással foglalkozó oldal az utasok értékeléseit hasonlított össze a reptereken várható sorbanállási időt illetően.
Hogy segítsen az utazóknak előre tervezni, a Casago két listát állított össze: az egyiket azokról a repülőterekről, ahol jobb, ha háromnapi hideg élelmet csomagolunk a sorbansorálláshoz, és azokról, ahol szinte megállás nélkül suhanhatunk át az ellenőrzőpontokon. Mindehhez az airlinequality.com oldalon található értékeléseket vette alapul, ahol egytől öt csillagig lehet pontozni többek között a várakozási időt is.
Az összesítés szerint pedig Európán belül a belgrádi repülőtéren voltak a legelégedettebbek az utasok a sorbanállás idejével, a vélemények 66,67 százaléka volt pozitív.
A legrosszabb eredményt pedig a franciaországi Grenoble–Isère repülőtér könyvelhette el, ahol az értékelések mindössze 1,59 százaléka járt négy vagy öt csillaggal. Ráadásul nemcsak Európán belül, hanem az egész világon itt kell a legrosszabbra számítanunk sorbanállás tekintetében. Ugyanakkor Franciaország maga sem jeleskedik ebből a szempontból, az első ötben ugyanis három francia repteret is találunk.
Ezeken a reptereken kell a legkevesebb ideig sorban állnunk Európában:
- Belgrádi repülőtér, Szerbia
- Helsinki nemzetközi repülőtér, Finnország
- Stuttgarti repülőtér, Németország
- Máltai nemzetközi repülőtér, Málta
- Portói repülőtér, Portugália
- Knocki repülőtér, Írország
- Athéni nemzetközi repülőtér, Görögország
- Zürichi repülőtér, Svájc
- London Southend repülőtér, Egyesült Királyság
- Boriszpili nemzetközi repülőtér, Ukrajna
Itt pedig a leghosszabb ideig:
- Grenoble–Isère repülőtér, Franciaország
- Berlin-Brandenburg repülőtér, Németország
- Bordeaux-i repülőtér, Franciaország
- Párizs-Beauvais-Tilléi repülőtér, Franciaország
- London–Stansted repülőtér, Egyesült Királyság
- London–Lutoni repülőtér, Egyesült Királyság
- Heraklion nemzetközi repülőtér, Görögország
- Belfasti nemzetközi repülőtér, Egyesült Királyság
- Brüsszel-Charleroi repülőtér, Belgium
- Genfi repülőtér, Svájc
A világ legjobb reptereit idén a Skytrax és a Repülőterek Nemzetközi Tanácsa is díjazta.
(Forrás: TimeOut, képek: Getty Images, Unsplash)
sorbanállás | sör | legrosszabb | repülőtér | legjobbRáleltünk Budapest és a BMW legszorosabb párhuzamára
Őszinte, szórakoztató és sorsfordító – Így lett a Körvonal az ország kedvenc játéka

Beköszöntött az ősz, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 13. száma. Mit találunk benne? Bejárjuk Japán izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik legszínesebb és leghíresebb dizájnerével, Karim Rashiddal, Nápolyban megkóstoljuk Olaszország negyedik legjobb pizzáját, és benézünk az Attolini szabódinasztia műhelyébe is. A Napa-völgyben teszteljük, milyen az új, elektromos Rolls-Royce, és elbeszélgetünk a W luxushotelben megnyitott Nightingale by Beefbar alapítójával, Riccardo Giraudival is. Elmegyünk egészen Dél-Koreáig, hogy megnézzük közelről, milyen a világ egyik leghangulatosabb kávézója, a Mudzsige panzió, ezen kívül pedig találkozunk még párizsi keramikusművésszel, Japánban dolgozó magyar építésszel, vitorlázógép pilótával, egy római napszemüveg brand alapítójával, és a születésnapját ünneplő Babel Budapest megálmodójával is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!