Close
A finnek hirtelen meglépték azt, amit a franciáknak nem sikerül

A finnek hirtelen meglépték azt, amit a franciáknak nem sikerül

Franciaország régóta küzd a rövid távú repülőjáratok megszüntetéséért, most viszont a finnek egy huszárvágással megelőzték.

A Finnair úgy döntött, hogy leállítja két legrövidebb belföldi járatát, és helyette buszjáratokat vezet be. Idén május 1-től tehát már nem lehet Helsinkiből Tamperébe és Turkuba repülni. A légitársaság ily módon is szeretné csökkenteni a széndioxid-lábnyomát, miközben hangsúlyozza, hogy a közúti és vasúti közlekedés fenntarthatóbb megoldást jelent ezeken a viszonylatokon.

Az említett útvonalakon egyébként is alacsony szokott lenni az utasszám, a kapacitás körülbelül 35 százaléka, vagyis itt még magasabb az egy utasra jutó kibocsátás, mint más rövid útvonalakon.

A menetrend szerint a repülési idő Turkuba és Tamperébe 35 perc, míg vonattal körülbelül két, busszal két és fél óra az út.

Sok utas már egyébként is busszal, vonattal vagy autóval érkezik a helsinki repülőtérre, például Tampere térségéből is. Nyáron ugyanakkor a Finnair napi négy buszjáratot indít Turku illetve Tampere és a helsinki repülőtér között.

Az utasok így a repülőjeggyel együtt vehetik meg a buszjegyet, és garanciát kapnak arra, hogy lesz csatlakozásuk akkor is, ha esetleg késik a busz. A Helsinki repülőtérre busszal érkező utasok emellett elsőbbséggel vehetik igénybe a check-in-t, a poggyászfeladást és a biztonsági ellenőrzést is. A buszok üzemanyaga biodízel, van rajtuk wi-fi és USB-töltési lehetőség is.

Nem ez az egyetlen újdonság, amivel a Finnair készült az idén, de a helsinki reptér sem okoz csalódást az utasoknak.

(Forrás: Schengen Visa Info, képek: Unsplash)

Helsinki | finnország | turku | tampere | finnair

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram