Hatalmas botrány tört ki egy repülőjáraton, mert rossz filmet indított el a személyzet

A Qantas kénytelen volt bocsánatot kérni utasaitól, miután egy Sydney-Tokió járaton minden fedélzeti képernyőn egy R-besorolású filmet vetítettek.

Óriási közfelháborodást okozott a Qantas Sydney-Tokió járatán a fedélzeti szórakoztató rendszer műszaki hibája. A probléma nem elsősorban az volt, hogy az utasok nem tudták személyre szabottan kiválasztani, mit szeretnének nézni, sokkal inkább az, hogy egy olyan filmet voltak kénytelenek figyelni, ami sokakat megbotránkoztatott. Az ausztrál légitársaság személyzete egy utas kérésére ugyanis a Dakota Johnson és Sean Penn főszereplésével készült Daddio című filmet indította el,

az azonban nemcsak nála, hanem az összes képernyőre kikerült.

A 2023-as drámának az Amerikai Mozgókép Szövetség (MPA) R-besorolást adott a nyelvezete és szexuális tartalma miatt. Ráadásul a képernyőn feliratozva is megjelent a szöveg.

Egy Reddit-felhasználó szerint csaknem egy órába telt, mire a személyzet egy gyerekbarát filmre váltott,

de addigra sokaknak kellemetlen helyzetet okozott a műszaki baki – különösen azoknak, akik gyerekekkel utaztak.

A Qantas közleményében rámutatott: a személyzet először megpróbálta megoldani a problémát, amikor azonban belátták, hogy ez nem sikerül, családbarát filmet kezdtek el vetíteni. A légitársaság elnézést kért az utasoktól, különösen azoktól, akik panaszkodtak a film tartalmára, és ígéretet tettek arra, hogy a jövőben jobban figyelnek a hasonló helyzetek elkerülésére.

(Forrás: CNN, fotók: Getty Images)

qantas | hiba | rossz film | repülőgép | film

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom