A korán kelés nem mindenkinek jelent ideális kezdést a vakációhoz, de számos előnnyel jár abban az esetben, ha repülővel utazunk.
Az Expedia 2023-as Air Travel Hacks Reportja szerint ugyanis minél korábban érünk a repülőtérre, annál kisebb eséllyel kell fennakadásokra számítanunk. A reggel induló járatok kisebb valószínűséggel késnek, mint a késő délután és este felszálló gépek. A délután 3 óra után induló járatok törlésének esélye átlagosan ötven százalékkal nagyobb, mint a nap korábbi szakaszában induló járatoké.
Reggel viszont a legkevésbé zsúfolt a légtér, és ahogy egyre több járat érkezik és indul a nap folyamán, úgy megnő a késések vagy akár a járattörlések esélye.
Mindezen túl azonban van még egy előnye a kora reggeli járatoknak: az, hogy kisebb eséllyel tapasztalunk turbulenciát, ami manapság egyre nagyobb problémákat okoz. A legtöbb vihar általában délután fordul elő.
Ha pedig mindez még mindig nem lenne elég: a reggeli járatokkal akár pénzt is megtakaríthatunk. A Kayak 2023-as elemzése szerint az Egyesült Államokból hajnali 4 és 9 óra között szállnak fel a legolcsóbb járatok, ezen belül is a kora reggeli járatok átlagosan 13 százalékkal olcsóbbak, mint a kora délután indulóak.
Ha jó áron szeretnénk repülőjegyet kapni, ezt a két szabályt kell betartanunk, ez pedig az ideális időpont a foglaláshoz.
(Forrás: Travel and Leisure, képek: Getty Images)
legjobb | foglalás | időpont | repülőjegy
A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?
Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban
Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.
Megnézem, mert érdekel!