Close
Félnek a légitársaságok, hatalmas közlekedési káosz üthet be az 5G miatt Amerikában

Félnek a légitársaságok, hatalmas közlekedési káosz üthet be az 5G miatt Amerikában

Korábban már írtunk arról, hogy nem szálltak fel repülők az új hálózat miatt, és a légitársaságok azt kérték, ne épüljenek 5G-tornyok a kifutópályák két mérföldes körzetében.

Az Egyesült Államokban ugyanis az 5G-hez használt rádiófrekvenciák a C-sávnak nevezett spektrumba tartoznak, és a Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) valamint a légitársaságok szerint zavarhatják a repülőgépek magasságmérőit.

A távközlési cégek így elhalasztották az 5G-bevezetését, a hatóságok pedig azt kérték a légitársaságoktól, hogy július 1-ig szereljenek új magasságmérőket a repülőkbe.

A vállalatok azonban figyelmeztettek, hogy az ellátási láncok problémái miatt nem tudják majd tartani a határidőt, és előfordulhat, hogy ezért sok repülő a földre kényszerül majd, ez pedig komoly fennakadásokat okozhat a nyári utazásokban. A technológiai vállalatok ugyanakkor félelemkeltéssel és a tények elferdítésével vádolják a légitársaságokat.

Az Unióban a hálózatok alacsonyabb frekvencián működnek, mint Amerikában, így csökken az interferencia kockázata, mindazonáltal egyes országok további lépéseket tettek a lehetséges veszélyek csökkentésére.

Franciaországban a repülőterek körül pufferzónákat alakítottak ki, ahol korlátozzák az 5G-jeleket, az antennákat pedig lefelé kell fordítani a lehetséges interferencia elkerülése érdekében. Az Egyesült Királyság Polgári Légiközlekedési Hatósága szerint ugyanakkor nem volt olyan megerősített eset, amikor az 5G-interferencia meghibásodást vagy szokatlan működést okozott a repülőkben.

Külön szál, hogy az FAA új szabályokat határozott meg számos Boeing repülőre vonatkozóan az interferencia kiküszöbölése érdekében. A világszerte közel 20 ezer gépet érintő szabályok előírják a repülési kézikönyvek felülvizsgálatát és új protokollt kérnek a leszállások során, amikor interferenciveszély lép felé.

Az Unió annyira magabiztos az 5G-technológiával kapcsolatban, hogy hamarosan talán már a telefonunkat sem kell kikapcsolni a repülőn.

(Forrás: BBC, képek: Getty Images)

magasságmérő | interferencia | alkatrészhiány | repülés | 5g

FOLYTASD EZZEL

Háromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain

Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Rendeld meg a Roadster magazin 12. számát!

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram