Nem nagyon tudunk ennél jobb helyet korcsolyázáshoz

Álomszerű környezetben lehet korizni Ottawa folyóján. 

A városközponton keresztül kígyózó Rideau-csatorna minden évben befagy, aztán a világ legnagyobb természetes jégpályájával kedveskedik a téli sportág rajongóinak.

A majdnem nyolc kilométeren át kanyargó pálya ingyenesen használható, a korizók pedig több mint tizenöt négyzetkilométernyi  befagyott területet fedezhetnek fel.

Megpihenhetnek a hidegben a számos melegedő egyikében, plusz öltözők és árusok is várják a őket – például a csúszkálások közötti pihenés alatt igazi kanadai klasszikusnak számító fahéjas és cukros süteményeket majszolhatnak.

A Rideau-csatorna korcsolyapályája általában januárban nyitja a szezont, ami február végéig tart.

A folyó jegének legalább harminc centiméter vastagságban kell befagynia ahhoz, hogy elbírja a naponta érkező nagyjából húszezer korcsolyázót.

A kanadai főváros első számú téli ikonjának számító csatorna megnyitását minden évben türelmetlenül várják a helyiek, bár nagyon sok függ az időjárástól, mert legalább két hétig tartó, egymást követő hideg éjszakák (mínusz tíz vagy mínusz tizenöt Celsius-fok alatti hőmérséklettel) kellenek a megfelelő jégvastagsághoz.

 

A jégpálya egyébként a kanadai téli ünnepségnek, a Winterlude-nak is a házigazdája – a február első három hetében tartandó esemény igazi jeges ünnepnek számít, hiszen nemzetközi jégfaragó versenytől kezdve jégsárkányhajó-fesztiválig terjed a programkínálata.

Imádjuk a lenyűgöző szépségű, hatalmas országot a lehetetlen színű tavaival és a hófehér hegyeivel, egyszerűen képtelenség betelni vele. Megpróbáltuk kiválasztani Kanada legimpozánsabb látnivalóit – mi tagadás, ez amilyen hálás, legalább annyira nehéz feladat volt.

(Forrás: CN Traveler, fotók: Getty Images)

természetes | csatorna | Winterlude | kanada | folyó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom