Close
Nagyon fura szokásuk lett a jávorszarvasoknak Kanadában

Nagyon fura szokásuk lett a jávorszarvasoknak Kanadában

Pedig csak pótolnak ezt-azt.

“Ne engedd, hogy a jávorszarvas nyalja a kocsidat!” Mintha a Miért éppen Alaszka? című sorozat valamelyik kedvesen hibbant lakója mondta volna ezt a széria egyik epizódjában, de a mondat a valóságból származik. Egészen pontosan a kanadai Alberta tartományban található Jasper városából, ahol szó szerint ezzel a szöveggel intéztek felhívást az autósokhoz.

“Imádják a sót, és a szervezetüknek szüksége van az ásványi anyagokra – mondta a CNN-nek Steve Young, a Jasper Nemzeti Park szóvivője. – Általában a park sósvizű tavaiból veszik magukhoz, de az utóbbi időben rájöttek, hogy kaphatnak máshonann is.”

Sok autós szándékosan azért parkol le a nemzeti park útjai mellett, hogy a kocsiban ülve figyelhesse az útról az autók kerekeire felcsapódott sót nyalogató jávorszarvasokat, ami viszont komoly veszélyforrást jelent. Az állatok ugyanis megszokják az autók közelségét, gyakrabban merészkednek az utak közelébe, ez pedig könnyen balesethez vezethet.

A nemzeti park szakemberei éppen ezért azt tanácsolják az arra járóknak, hogy a saját maguk és a négylábúak védelmében inkább hajtsanak el, ha közeledő jávorszarvast látnak. Tudniillik a legtöbb állattal ellentétben a jávorszarvas nem iszkol el, ha emberrel találkozik, ha pedig fenyegetve érzi magát, megfutamodás helyett bizony beleáll a dolgokba.   

“Az utóbbi időben sokkal több jávorszarvast láttunk. A farkasállomány viszont csökken, ami azt jelenti, hogy kevesebb ragadozó van a parkban, ennek köszönhető a jávorszarvas-populáció növekedése” – mondta Steve Young, majd hozzátette, ez egyben azt is jelenti, hogy az embereknek tisztelettudóan kell viselkedniük velük szemben, és teret kell hagyniuk nekik.

A nemzeti parkok látogatói egyébként nem etethetik, nem csalogathatják és nem zavarhatják a vadon élő állatokat, a szabálysértők akár 25 ezer dolláros bírsággal is sújthatóak.

Ez is érdekelhet:

(Forrás: CNN, fotók: Unsplash)

FOLYTASD EZZEL
Magyarország is szerepel Európa tíz legjobb hálókocsis vonatútja között
Jobban járnánk, ha "új szelek fújnának" a légi közlekedésben
Megjelent a Roadster negyedik lapszáma.

Ismét egy magazin azoknak, akik szerint nem arra születtünk, hogy a négy fal között üljünk, és akik szerint az élet olyasmi, amit nagykanállal kell fogyasztani és amiből sosem lehet elég. 170 oldalnyi friss, színes és energiával teli kontent felfedezőknek, kalandoroknak, inspirációt keresőknek mindarról, ami miatt érdemes nekivágni a világnak.
Ha velünk tartanál ezen az utazáson, ezen a linken megrendelheted a magazint.
Close

Iratkozz fel a hírlevelünkre!

Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom