Ha az ember a road tripekre gondol, talán nosztalgikus, 20. századi érzés keríti hatalmába. Hasítunk az országúton, miközben régi slágerek szólnak és gyönyörködünk a tájban.
Ez az élmény igazi 21. századi frissítést kaphat, ha elektromos autóval vágunk neki. Ha pedig éppen ez a tervünk, akkor érdemes megnéznünk a Hertz autókölcsönző által összeállított listát, amelyből kiderül, melyik európai útvonalak a legjobbak erre a célra a rajtuk található töltőpontok mennyisége alapján.
A lista első helyén az Amszterdamból induló és oda Hágán, Rotterdamon, Eindhovenen és Utrechten keresztül visszatérő útvonal áll, ahol 2559 elektromos töltő található, ami mérföldenként (másfél kilométerenként) átlagosan 14,6 töltőt jelent – tehát itt esélyünk sincs lemerülni.
Ekkora töltőbőségre máshol ne számítsunk, mert a holland útvonal jóval megelőzi a listán szereplő többi útvonalat. De mi szükség is volna rá, hiszen ettől még a második helyezett észak-olaszországi útvonal,
a Torinóból és Milánóból a Comói-tóhoz és az Iseo-tóhoz vezető is igen meggyőző mennyiségű töltővel rendelkezik,
szám szerint 596-tal, ami azt jelenti, hogy 4,73 mérföldenként (hét és fél kilométerenként) van egy. A harmadik a Cannes és Monaco közti út a francia Riviérán, amelyen 138 elektromos töltő található – vagyis 4,06 mérföldenként (hat és fél kilométerenként) van egy.
Íme, a teljes tízes lista a mérföldenkénti töltőpontokkal:
A holland útvonal, 14,62
Észak-Olaszország, 4,73
Côte d’Azur, 4,06
Emilia-Romagna – Bologna, 3,55
Belgium és Luxemburg csoki és kastélyok túra, 3.23
Róma és az Amalfi-part, 2,68
Bern – Luzern, 1,47
Valencia és Costa Blanca, 0,73
Francia Alpok, 0,55
Katalónia, 0,55
Erre tekerd a kormányt a világ legromantikusabb autós útjaiért, a világ legjobbjáért pedig csak a szomszédba kell átugranunk.
(Forrás: TimeOut, képek: Unsplash)
Európa | útvonal | elektromos autó | legjobb | road tripHáromnapos kanyartúra négy ország érintésével a Júliai-Alpokban, egy igazán klassz túramotorral, a régió legszebb útjain
Amikor megérint a prémium autózás érzése – a Pappas Auto három évtizede hazánk élvonalában

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!