Ahogyan Londonban, úgy Rómában is szinte már hagyománynak számít a városi karácsonyfa miatti elégedetlenkedés.
Bár a napokban kapcsolták fel a fényeket a város Piazza Venezián található hivatalos karácsonyfáján, nem az ünnepi dekoráció tűnt fel a leginkább a helyieknek, hanem a fenyő mellett két oldalt elhelyezett napelemek.
Az önkormányzat energiatakarékossági szempontok miatt döntött úgy, hogy a 23 méter magas fenyő égősorának energiaszükségletét napenergiával elégíti ki, a rómaiak figyelmét azonban nem az ötlet fenntarthatósága kötötte le, sokkal inkább az összképet romboló látványa.
Bár az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy kritikát főleg ellenzéki politikusok fogalmaztak meg, akik szerint „fontos a megújuló energia, de tiszteletben kell tartani a látványt is", illetve
más módszerek is lettek volna arra, hogy tiszta energiával világítsák meg a fát anélkül, hogy azt a két csúnya táblát odatették volna."
A városháza azzal érvel, hogy "ebben a történelmi időszakban a rómaiaknak több millió eurós számlákat kell kifizetniük, és a napenergia felhasználása a szolidaritás és a környezetvédelem üzenete“. Ráadásul a napelemek nem csak a fenyő, hanem a Via del Corso kivilágításához is biztosítják az áramot.
A római karácsonyfa már 2017-ben is a kritikák kereszttüzébe került, amikor is WC-keféhez hasonlították, 2011-ben pedig egy papírmasé karácsonyfát állítottak fel, amit már mindössze néhány órával a felavatása után le is kellett bontani.
Ilyesmi biztosan nem fordulhat elő a világ egyik legimpozánsabb városi karácsonyfájával, de ezzel a másik olasz fenyővel sem.
(Forrás: The Mayor, képek: Getty Images, Roma Capital/Facebook)
napelem | róma | karácsonyfa | karácsony | olaszország
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!