Aki harminc éve felélesztette a Bugatti legendáját

Az álmok, a szenvedély és a kitartás kombinációja mindig érvényesül, és senki sem tudja ezt jobban, mint Romano Artioli. Az olasz vállalkozó évtizedeken keresztül egy modern szupersportautóról álmodott, és ez késztette arra, hogy a kilencvenes évek elején újra életre keltse a Bugattit, megalkotva a világ leggyorsabb autóját.

„Romano Artioli a Bugatti történelmének része, a kitartásának köszönhető, hogy a cég ma is a világ legkívánatosabb szupersportautóit gyártja” – vallja Stephan Winkelmann, a Bugatti jelenlegi vezére. Az energiája, a lelkesedése, és a Bugatti iránti ellenállhatatlan szenvedélye is hozzájárult ahhoz, hogy tovább éljen a márka legendája. Artioli autók iránti szeretete szorosan összefügg a származásával, hiszen a legendás autóversenyző Tazio Nuvolari szülővárosához, Mantovához közel született. Már a gyerekkorában lenyűgözték az autóversenyzők és a versenygépek, ekkor döntötte el, hogy az életét az autózásnak szenteli. A karrierjét ennek megfelelően alakította, gépészmérnöknek tanult Bolzanóban, majd a háború után autókat javított.

39 éven keresztül álmodott róla

Amikor 1952-ben, húszévesen Artioli meghallotta a hírt, hogy megszűnt a Bugatti gyártása, teljesen ledöbbent. Úgy gondolta, hogy egy ilyen kiváló minőségű, kifinomult dizájnnal és technikai vívmányokkal rendelkező márkát egy napon újjá kell éleszteni. Abban a pillanatban megfogadta, hogy ha senki nem támasztja fel a Bugattit, akkor addig fog dolgozni, ameddig csak kell, hogy egyszer visszahozza az életbe a márkát. 39 évébe telt, mire elérte ezt a célját. Artioli ez alatt az idő alatt különféle autómárkák olaszországi importőreként kereste a kenyerét, hamarosan ő lett a japán autók legnagyobb forgalmazója Olaszországban, és a legnagyobb Ferrari-kereskedő is. A saját gyűjteményében akkoriban számos klasszikus Bugatti kapott helyet.

A nyolcvanas évek közepén Artioli tárgyalásokat kezdett a francia kormánnyal a Bugatti eladásáról, de ezt két évig titokban tartotta a nyilvánosság előtt. 1987-ben aztán megalapította a Bugatti Automobili S.p.A.-t, aminek az elnöke lett. Artioli eleinte Molsheimben tervezte feltámasztani a céget, szerinte ugyanis „Molsheim az olaszországi Maranellóhoz vagy az angliai Hethelhez hasonlítható. Ez a Bugatti Mekkája, de akkoriban még sem gyártócsarnokok, sem mérnökök nem voltak a régióban” – meséli emlékeit a most 89 éves férfi. Arra kérte ezért a Bugatti rajongóit, hogy támogassák őt Molsheim és egy új helyszín, a Modena közelében található Campogalliano közötti kapcsolat létrehozásában.

A világ legmodernebb autógyára

A következő években a Ferrari, a Maserati, a De Tomaso és a Lamborghini szomszédságában 240 ezer négyzetméteren épült meg a világ egyik legmodernebb autógyártó üzeme. A területen irodákat, formatervező stúdiót, motorfejlesztő részleget, gyártócsarnokokat, tesztpályát, stílusos étkezőt és egy lenyűgöző bemutatótermet alakítottak ki. A csarnokok terei tágasak, természetes fényben fürödnek, és légkondicionáltak, hogy a dolgozók úgy érezzék magukat, mintha a szabad levegőn ülnének. Az építészeti megbízást unokatestvérének, a sztárépítész Giampaolo Benedininek adta, aki olyan látványos épületegyüttest tervezett a Bugatti számára, amivel más autógyártókat is inspirált.

Benedini a készülő szupersportautó kezdeti dizájnját is módosította, kisimította a legendás dizájner Marcello Gandini által tervezett extrém ékformát. „Az új modellel a teljesítmény és a minőség határait kellett feszegetnünk,

ezzel tartoztam Ettore Bugattinak.

A gyártási darabszám kevésbé volt fontos, mint a kompromisszumok nélküli színvonal és a számtalan innováció” – magyarázza a mindig fáradhatatlan Artioli, aki ma lyoni irodája és trieszti családi háza között ingázik. Az autórajongó vállalkozó a modenai régió legkiválóbb mérnökeit és formatervezőit kérte fel tervének megvalósításához. A műszaki tartalomért a Lamborghini Miura és Countach korábbi főmérnöke, Paolo Stanzani felelt.

Párizsi premier nagy felhajtással

Az EB 110 tervezését tiszta lappal kezdték, szakítva a szupersportautók kategóriájának számos hagyományával, hogy elérjék az autóipari kiválóság csúcsát. A céljuk nem más volt, mint hogy az új Bugatti a világ legjobb és leggyorsabb szupersportkocsija legyen. A sorozatgyártásra szánt modell szénszálas karosszériát, összkerékhajtást, négy turbófeltöltőt és egy 3,5 literes V12-es motort kapott, 550 lóerős teljesítménnyel. 350 km/óra feletti végsebességével az új Bugatti több rekordot is megdöntött.

Immár több mint harminc évvel ezelőtt, Ettore Bugatti születésének száztizedik évfordulóján, 1991. szeptember 15-én Romano Artioli Párizsban mutatta be az EB 110-et. A premieren több mint ötezren vettek részt, riporterek és iparági szereplők a világ minden tájáról, nem is beszélve a számtalan lelkes nézőről. Több száz fős biztonsági személyzetre volt szükség a helyszín, a Place de la Défense védelméhez.

Amikor pedig Alain Delonnal száguldottak végig a Champs-Élysées-n, a rajongók valósággal megőrültek érte.

A Bugatti legismertebb vásárlója Michael Schumacher volt, aki egy autós újság összehasonlító tesztje során tesztelte a különféle szupersportautókat, és leginkább az EB 110 nyűgözte le, amelyet páratlannak tartott. „Michael azonnal Campogallianóba utazott, és vett egy sárga Super Sportot kék GT belsővel. Nem kért kedvezményt az árából, egyértelműen az autó rajongója volt” – emlékszik vissza Artioli. Minden tulajdonos egyénileg konfigurálhatta saját EB 110-ét, mint egy személyre szabott öltönyt.

Szomorú véget ért történet

Az idők azonban gyorsan megváltoztak, míg az EB 110 iránt a globális pénzügyi válság ellenére is rendkívül nagy volt a kereslet, az amerikaiak az Öböl-háború hatásától szenvedtek, a jen értéke emelkedett, Olaszországban pedig összeomlott a gazdaság, az eladások hirtelen a padlóra kerültek. Artioli ráadásul egy újabb sportautógyártóba fektetett be, a Lotus új modellje az unokája után kapta az Elise nevet, de csak adósságokat halmozott fel, ami a beszállítók kifizetésénél okozott gondokat. 39 év álmodozás és hét év kemény munka után a Romano Artioli által vezetett Bugatti projektje véget ért, 1995. szeptember 23-án, mintegy százharminc autó legyártása után a cég csődöt jelentett.

Artioli az utolsó napig fizette mind a kétszázhúsz alkalmazottját.

„Az itt dolgozók megértették a Bugatti szellemiségét, ők tették igazán különlegessé az EB 110-et.”

„Mindezt elveszteni sokkoló volt, szörnyű nap volt az mindannyiunk számára” – magyarázza Artioli. A majdnem elkészült szuperlimuzint, az EB 112-est már nem tudták piacra dobni. „Pedig hihetetlen autó lett, óriási élmény volt vezetni az orrába szerelt 6 literes V12-es motorral. A szénszálas anyagból készült autó úgy viselkedett, mint egy gokart.”

Bugatti az autózás csúcsán

A Bugatti legendája azonban nem szunnyadt sokáig. 1998-ban a márka már a Volkswagen-csoport irányításával visszatért a francia Molsheim városába, arra a helyre, ahol Ettore Bugatti megépítette a saját nevét viselő első autóját. Az elzászi manufaktúra azóta ontja a lenyűgöző, személyre szabott szupersportautókat, mint a Veyron és a Chiron, valamint olyan limitált szériás különlegességeket, mint a Divo, vagy az EB 110 emléke előtt tisztelgő Centodieci.

(Képek: Remi Dargegen, Classic Driver, Bugatti)

szupersportautó | bugatti | bugatti eb110 | romano artioli | nagy sztori

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom