Mint a Ryanair vezérigazgatója, Michael O'Leary elmondta, lehet, hogy ritkítják a nyári menetrendet, mert várhatóan nem érkezik meg időben mind az ötven Boeing Max 737-8200-as, amelyet megrendeltek.
Miután biztonsági problémák vetődtek fel az amerikai gyártó gépeivel kapcsolatban, a cég várhatóan nem fogja tudni időre leszállítani a megrendelt gépeket, ami a Ryanairt is érinti.
A légitársaság így járatritkításra kényszerülhet a legforgalmasabb útvonalakon.
Ebből pedig feltehetően áremelés is következik. Mint a vezérigazgató elmondta, az átlagos viteldíjaik 2023 nyarán tizenhét százalékkal emelkedtek, idén viszont maximum öt-tíz százalékos emelkedéssel számolnak.
Nem csak a Boeingekkel adódtak ugyanakkor problémák, hajtóműhibák miatt egy másik légitársaságnak is ki kellett vennie néhány járatot a menetrendjéből.
(Forrás: The Guardian, képek: Getty Images)
Ryanair | fapados | áremelés | járatritkítás | járatkiesés
Csak ekkor lehet kipróbálni a Bang & Olufsen csúcsmodelljeit Magyarországon
Európa egyik legjobb és legújabb Kia-kereskedése is Budapesten van
![](https://roadster.hu/uploads/2024/06/roadster-16-promo.jpg)
Itt van a nyár, ami már önmagában remek hír, de azzal tudjuk fokozni a hangulatot, hogy a napokban megjelenik a Roadster magazin legújabb száma is. Mit találunk benne? Ellátogatunk az Azori-szigetekre, Dubajba és megnézzük Isztambul egyik legenergikusabb kerületét, Beyoğlut. Találkozunk a világhírű brit dizájnerrel, Tom Dixonnal, kifaggatjuk az ikonikus fotós, Slim Aarons hagyatékát őrző Getty Images igazgatóját, és Bott Frigyes meghívására Európa legjobb sommelier-jeivel végigkóstoljuk a régió legérdekesebb furmintjait. Elmerülünk a független kiadású zine-ek színes és hangos világába, meglátogatjuk a Tisza Cipő főhadiszállását, megtapintjuk, mit tudnak az ukrán-Kárpátokból érkező kéziszövésű szőnyegek, egy MV Agusta nyergében pedig végigmotorozzuk Szardínia vadregényes hegyeit. Ismét látványos, sok állomásos, 220 oldalas tripet alkottunk, szerintünk érdemes lesz benevezni rá! A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat és a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!