Ismét Milánóba kell menni, ha szeretnénk megtudni a legújabb lakberendezési trendeket

Azt már megszokhattuk, hogy április hónapban az észak-itáliai iparvárosra kell figyelnünk (a dizájnhét, ugye), mert ilyenkor nem csak a futball vagy a divat miatt szólnak róla a hírek.

Idén április 9–14. között a megszokott helyszínen (Fiera Milano) tartják a dizájn és a bútorgyártás talán legfontosabb éves eseményét, a Salone del Mobile. Milanót, azaz a milánói bútorszalont. Az 1961-ben alapított rendezvény évtizedek óta rengeteg érdeklődőt vonz – átlagban négyszázezren keresik fel ilyenkor a Lombard fővárost –, nagyrészt kereskedők, szakemberek, gyártók és természetesen vásárlók érkeznek Milánóba.

A nemzetközi referenciapontnak tekinthető Salone del Mobilén ebben az évben nem kevesebb mint 2418 kiállító (melynek 38 százaléka külföldről jön) mutatja meg magát a 205 ezer négyzetméternyi kiállítóterületen. A bútorokat, lakberendezési tárgyakat és kiegészítőket három kategóriába sorolták (klasszikus, dizájn és Lux), illetve a dekoratív belsőépítészeti megoldásokra törekvő S.Project néven idén debütáló kategóriával is találkozhatunk.

Az 58. alkalommal megrendezendő bútorshow ebben az esztendőben Leonardo da Vinci halálának ötszázadik évfordulójáról is megemlékezik.

Nemcsak a városban, hanem a kiállításon is belefuthatunk az olasz reneszánsz zseni munkájához köthető installációkba, illetve természetesen megismerhetjük munkásságát, valamint összehasonlíthatjuk, hogyan festett az itáliai művészet a Leonardo előtti és utáni időszakban.

A szakma április 9-étől, a nagyközönség szombaton és vasárnap látogathatja a rendezvényt, a jegyekről errefelé lehet bővebb információt találni.

Ez is érdekelhet:

Mi lehet a közös Rembrandtban, a Bauhausban és a holdra szállásban?

2019-ben számos ikonikus művész halálának, illetve az emberiség történetében mérföldkőnek számító eseménynek lesz évfordulója.

(Fotók: Salone Milano)

Salone del Mobile.Milano | bútorszalon | bútor | olaszország | fiera milánó

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom