Segítség, túl sokat láttam a világból!

Annyira hihetetlen, hogy van olyan szituáció, amikor a nyitott, kalandra éhes utazó is azt mondja, ne tovább, túl sok a fejemben az információ, túl nagy a kultúrsokk, visszahúzódnék a kis csigaházamba, ezt most nem tudom teljes szívvel élvezni. Megesik, hogy csak pár órára szól az ismeretlen érzés, néha napokra, van, hogy meghatároz néhány hónapot. Végig körüllengi az ambivalencia, mert lehet, hogy eleve egy utazás közepén talál meg, vagy a mindennapok pörgésében, de úgy, hogy éppen előttünk áll egy utazás, amihez teljesen elképzelhetetlen módon nem fűlik a fogunk úgy, ahogy eddig. 

Egyesek egy új tárgy megvásárlásakor és birtoklásától kerülnek eufórikus állapotba, míg mások szíve akkor kalapál hevesebben, ha megérkezik az sms arról, hogy levonták a repjegy árát a bankszámláról. Nincs visszaút, októberben Tel Aviv vár, novemberben egy jó erdélyi túra. Egy igazi "wanderluster" (aki folyamatosan csak menne, menne és felfedezne) ahhoz igazítja az egész éves szabadságolását, hogy mikor vannak hosszú hétvégék, hogy lehet kicsit csalni az utazások javára, és el sem tudja képzelni azt, milyen lehet a szabadság a négy fal között.

Ha éppen nincsen kerete a külföldi utazásra, akkor megoldja belföldön, de mennie kell, kész, passz, nincs maradás, henyélés.

Ő az, akire még saját társasága is irigy picit, akinek a családja sokszor ijed meg, hogy a gyerek biztosan valami zavarosban halászik, mert ennyi pénz és szabadság nincs a világon. Persze azért büszkén rettegnek, mert a félszt felülbírálja az érzés, hogy a gyerek magának teremtette meg a feltételeket, és saját erőből lát világot. Az ismerősök nagyokat sóhajtanak, ha meglátják az újabb kalandok fotóit, nem hiszik el, hogy ilyen szerencsés emberek is vannak a világon, közben pedig magukat ekézik, hogy ők valamit elrontottak, elrontanak, mert ilyen mozgalmas életük is lehetne. De mi játszódik le a nagy kalandorunk fejében? Az ő utazásai mindig csak örömről és szórakozásról szólnak? Lehet még újat mutatni neki? Jól tudja magát érezni Zebegényben is, vagy minél többet látott, annál jobban tolódik ki az ingerküszöb, és az apróságokban már kevéssé látja a csodát, a megfejtést?

Ha valaki találkozik velük, esetleg fel is teszi magának a fentebb írt kérdéseket, az semmiképp sem szégyen, hiszen a kiégés jelensége az élet minden területén jelentkezhet, és általában váratlanul állít be. Persze vannak már ráutaló jelek, amiket lehet venni és elhessegetni is. Újkeletű a kifejezés és a kutatása is, a modern világban való loholás idézte elő, és lett tényleg megoldandó ügy. Elvégre, nagyanyáink nem mondták a fonalgyárban egyik napról a másikra a főnöknek, hogy ki vagyok égve, a felettes valószínűleg előbb cipelte volna a csap alá hűlni, minthogy mentálhigiénés problémákra gyanakodott volna. Újkeletű így az is, hogy valaki túl sokat látott a világból, és nem tudja mindezt feldolgozni, vagy furcsán teszi, és besokall egy utazás közben.

Míg egy átlagosabb utazó évi egy-két alkalommal jut el valamerre, addig sokan tényleg csak az utazásban látják a mindennapokból való kiszakadás lehetőségét, és annyit mennek, amennyit csak tudnak.

Véletlen felfedezéseik is vannak, hiszen ők azok is, akik hirtelen ötlettől vezérelve impulzusvásárolnak – repülő- vagy vonatjegyet. Netán pénteken munka után, fáradtan, de autóba ülnek, hogy másnap reggel máshol ébredhessenek. Az említett ingerküszöb kitolódása miatt viszont nem mindenhol találják felhőtlenül boldognak magukat. Ez pedig további frusztrációhoz vezet, hogy "nekem már semmi sem elég, semmi sem jó?" Pedig csak az egyéb körülményeket és élethelyzeteket kell megvizsgálni, mindent, ami nem az utazással kapcsolatos. Nem a felfedezés örömében, az új tájak látványában és kultúrák megismerésében éghet ki az ember, hanem általánosan veszíthet érdeklődéséből, nyitottságából, ami megbélyegzi az utazást is.

Jó tipp, ha egyrészt nem ijedünk meg a pillanatnyi keserű homálytól, hanem próbálunk az itt és mostra koncentrálni. Nem gondolkozunk kötelezőkben és konvenciókban, nem hajhásszuk a még többet, csak hátradőlünk. Ha szorongás és érdektelenség fog el egyik reggel, amikor indulnánk az újabb napra a szállásról, ne erőltessük, ami nem megy. Ha egyedül vagyunk, egyszerűbb, ha többedmagunkkal, akkor is meg lehet oldani. Persze kétnapos sohavisszanemtérő utazáson elég béna egy napot a szálláson maradni kimerültségre hivatkozva, de ezzel a bénasággal se törődjünk, ha azt érezzük, nem lenne őszinte a városnézés/túrázás, ingerek felfogása, és csak hátráltalnánk magunkat és a többieket is. Van, hogy meg kell állni, hogy fel kell dolgozni az előző napokat.

Ráadásul a villámnyaralásokból szerencsés esetben lehet repetázni, és visszamenni a kimaradt élményekért.

Számolni kell azzal, hogy ha minden egyes szabadságolást utazással töltünk, akkor az tényleg a nagyon aktív pihenés, hiszen városlátogatáskor simán sétál az ember napi kilométereket, túrázásról nem is beszélve. Nem szégyen megpihenni, egy vagy fél napot nem felfedezéssel tölteni, hanem teljesen átlagos dolgokkal: beülni egy, a szálláshoz közeli kávézóba és olvasni, vagy simán kávézni és nézelődni. Kimenni egy parkba, keresni egy szimpatikus padot és figyelni. Keresni egy alkalmas helyet és futni. Felejtsük el egy életre a "kimaxolni" szót, és a folyamatos teljesítési kényszert, utazás alatt is. Nem kell látni feltétlenül azt a kolostort, és nem fog senki sem fegyvert szorítani a fejünkhöz, ha nem voltunk az egyik olyan látványosságnál, amit felírtunk.

Utazzunk kötelezettségektől mentesen, ne szégyelljük, ha kell egy kis szusszanás, ne ijedjünk meg, hogy érdektelenek vagyunk, és jó dolgunkban nem tudjuk már, mit csináljunk.

Mindenkinek az a célja, hogy ha elhagyja a mindennapjait, azokat otthon is tudja hagyni, de van, hogy egy idő után ez nem megy. Ha néha-néha a bőröndbe bekerülnek a problémák is, ne ostorozzuk magunkat, mert a legjobbakkal is megesik. És ne gondoljuk, hogy rossz utazók vagyunk, mert ilyen nem létezik.

Ez is érdekelhet:

utazás | repülés | wonderlust | kultúra | utazás egyedül