Ha kívánhatnánk mondjuk három kivételes téli programot, az egyik egészen biztosan valami olyasmi lenne, hogy az erdő közepén egy kiválóan felszerelt faházban ücsörögnénk egy kád forró vízben, miközben a sarki fényben gyönyörködünk. Hála a finneknek és kicsit a Mikulásnak, ez a vágyálom könnyedén teljesíthető.
Mindössze Rovaniemibe kell eljutnunk, ahol a Snowman World Glass Resort jóvoltából nem akármilyen körülmények között élvezhetjük a téli természet és a kortárs építészet adta örömöket.
A Mikulás otthonaként (pontosabban a világhírű Télapóipar központjaként) ismerhetjük a Helsinkitől nyolcszáz kilométerre található Rovaniemit, itt működik a Santa Claus Village, aminek a szomszédságában építették fel a fejedelmi házikókat.
Egyébként, ha elindulunk Lappföld fővárosából észak felé, csupán nyolc kilométert kell megtennünk, hogy elérjük az északi sarkkört. A hatvanezer lakosú város további érdekessége, hogy az év legrövidebb napján csupán alig több mint két órán át van fent a nap, vagyis ekkor szinte teljes sötétségbe borul.
Az üvegszerkezetes házakat Lappföld klasszikus kota kunyhói ihlették, melyeket annak idején a helyi őslakosok terveztek és használtak. Az enteriőr a skandináv kézműves dizájnmárkák legjobbjaiból áll össze.
A 2017 decemberében átadott Snowman World Glass Resort összesen tizennégy, negyven négyzetméteres apartmannal rendelkezik, mindegyiknek saját kis nappalija, konyhája, üvegtetője, emeleti része (!), szaunája és persze kültéri pezsgőfürdője van.
No meg nevéhez mérten a lehetőségeihez képest hatalmas ablakai, melyek segítségével olyan extra esti programokat szervezhetünk magunknak, mint a már említett sarkifény-nézés a fürdőkádból vagy a nappaliból.
Svédasztalos reggeli jár a lakosztályokhoz, de ha magasabb szintű gasztronómiai élményre vágyunk, a tavaly decemberben megnyitott Glass Resort Restaurant lappföldi stílusú á la carte menüjével érdemes megismerkednünk.
A tavaszi/nyári szünet után a Snowman World Glass Resort 2019. szeptember 1-jén nyit majd újra, és 2020. április 14-ig tart nyitva.
Ez is érdekelhet:
(Fotók: Studiovoid.fi)
sarki fény | Santa Claus Village | szállás | luxus | kabinIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Hat csodás hely Magyarországon, ahol újjászülethetsz

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!