Spanyolországban a tengerben is csak maszkban lehet fürdeni

Spanyolország új maszkviselési rendeletet vezetett be, a turistáknak és a helyieknek egyaránt kötelező a száj és az orr eltakarása a szabadtéri nyilvános helyeken, beleértve a strandokat is.

A korábbi szabály értelmében csupán akkor volt kötelező szabadtéren is a maszkviselés, ha a másfél méteres távolságot nem lehetett betartani.

Az új előírás viszont valamennyi nyitott és zárt nyilvános helyre vonatkozik, tehát érinti a például a tengerparti napozást, a természetbeli túrázást,

de még a tengerben fürdést is.

Csak azok mentesülnek a szabályozás alól, akiknek sajátos egészségügyi és légzési problémáik vannak, illetve még az egyéni sportolóknak sem kell maszkot viselniük.

A bejelentés komoly felháborodást váltott ki az idegenforgalomban dolgozók körében, mert néhányan attól tartanak, hogy a szigorú szabályok eltántorítják az embereket a Spanyolországba utazástól.

A Twitteren mindjárt azt írta valaki ezzel kapcsolatban, hogy ha az országban május 17-e után is érvényben marad a szabályozás, akkor lemondja a Marbellára tervezett nyaralását, és inkább Ciprusra vagy Floridába utazik, ahol szívesen látják a pénzüket elkölteni kívánó turistákat.

Az epidemológusként ismert Mark Woolhouse professzor szerint ugyanakkor egy esetleges enyhítés után a tengerpart számít majd az egyik legbiztonságosabb helynek, és nem tud olyan fertőzéses esetről, amely zsúfolt strandhoz köthető lett volna.

Eközben a francia kormány a koronavírus-járvány megfékezése érdekében szombattól az ország egész területére kiterjeszti azokat a korlátozásokat, amelyek Párizsban és további tizennyolc megyében már második hete érvényben vannak.

(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)

vírus | kötelező | strand | tenger | maszkviselés

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom