A spanyolok hosszú évek óta hírhedtek a szuperkésői, általában este tíz körüli vacsoraidejükről, valamint a délutáni sziesztájukról. Ilyenkor a legtöbb üzlet és vállalkozás általában két órára bezár, hogy az alkalmazottak kipihenhessék magukat. Ezen szokásoknak azonban semmi közük sincs a laza és nyugodt kultúrához, sokkal inkább a történelemhez.
A Food & Wine cikkéből kiderül, hogy a spanyolok a második világháború óta “helytelen” időzónában élnek. Földrajzi elhelyezkedése alapján Spanyolország ugyanis ugyanabban a térségben terül el, mint például Portugália, Marokkó és az Egyesült Királyság, melyek mind a greenwichi idő (GMT) szerint működnek.
Spanyolországban viszont a közép-európai idő (CET) szerint járnak az órák, ami egy órával előrébb tol mindent.
Mindez Francisco Franco tábornoknak köszönhető, aki annak idején azért vezette be ezt, hogy sokkal inkább szinkronban legyen a náci Németországgal. Még a háború befejezése után sem állították vissza az órákat; a spanyol étkezéseket, munkanapokat, sőt még a televíziós műsorokat is egy órával előbbre tolták.
2016-ban Mariano Rajoy miniszterelnök bejelentette, hogy visszaállíttatná GMT-t és még a sziesztát is eltörölné, hogy a munkanapok estig hatig tartsanak nyolc helyett. A közvélemény támogatása ellenére mégis háttérbe szorult az időzóna-váltásról szóló döntés. A váltás egyik előnye, hogy a nyári napok később kezdődnek – a naplemente este tíz óra körül lehet –, ami viszont sötétebb téli reggeleket jelentene, mivel a nap csak kilenc óra után kel fel.
A csokoládé finom – ez nem is lehet vita tárgya, azt azonban már érdemes kutatni, miért is olyan jó érzés egy falat csokoládé elfogyasztása. Legalábbis a leedsi egyetem gyetem szerint.
(Forrás: Travel and Leisure, fotók: Getty Images)
spanyol | szokás | vacsora | későn | magyarázatIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A kaktusz, ami lehoz a netről, hogy bevezessen az unatkozás művészetébe

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!