Jött még egy ok, amiért nem kéne megépíteni a Stonehenge melletti alagutat

Talán nem kéne páros lábbal taposni a történelmen.

Bronzkori sírokat, újkőkori edényeket tártak fel az angliai Stonehenge monumentális őskőkori építménye mellett tervezett alagút környékén az építést megelőző feltárást végző régészek – számolt be róla a The Guardian.

"Rengeteg dolgot találtunk, melyek az évezredeken át itt élő emberek mindennapi életéről, személyes dolgairól és haláláról tanúskodnak. Minden kis részlet segít elképzelnünk, mi történt ezen a tájon a Stonehenge építése előtt, alatt és után"

– magyarázta Matt Leivers, az A303 Stonehenge nevű projekt régésze.

Az a terv, hogy a Stonehenge közelében haladó A303 jelű utat a föld alá viszik, egy nagyjából három kilométeres alagútba. Az építkezés nagy vitát váltott ki, sok szakértő szerint jelentős károkat okozna a világörökségi helyszínen, régészeti kincsek százezreinek pusztulásával járna, amire most itt az újabb ékes bizonyíték. Tavaly novemberben a közlekedési miniszter mégis jóváhagyta a tervet.

Az építkezés előtti feltárásokon a wessexi régészek csaknem ezernyolcszáz tesztfúrást végeztek, több mint négyszáz próbaárkot ástak ki.

A feltárások következő szakasza még ebben az évben elkezdődik, mintegy másfél évig fog tartani, akár százötven régész is részt vehet a munkában. Az építkezés tervezett kezdete 2023.

Az alagút majdani keleti bejárata közelében nagy mennyiségű kovakőtörmeléket találtak, amely kőeszközök készítéséből származott, valamint valószínűleg vaskori árkokat, melyek a délre található Vespasianus tábora nevű erődítménnyel lehetnek kapcsolatosak.

A nyugati bejárat közelében két sírt találtak, mindkettő a Kr. e. 2500 körül betelepedett harangedényes kultúrához tartozott. Az egyik sírban egy felnőtt maradványait tárták fel, mellette egy edényt.

A sírból előkerült egy réztű darabja és egy kis, titokzatos, hengeres palatöredék, bot vagy ütő darabja, amelyhez hasonlót korábban még nem találtak.

Ugyan további kutatást igényel, de egyelőre úgy vélik, szertartásokon használt fapálca vagy buzogány vége lehetett. A közelében találtak egy ugyanebből a korból származó gödröt, benne egy gyerek apró fülcsontjait és egy igen egyszerű ivóedényt. A harangedényes kultúra bögréit, edényeit díszítették, a gyereksírban talált sima darab valószínűleg az eltemetett életkorára utalt.

A Stonehenge feltárása mellett több izgalmas tudományos hírről is olvastunk mostanában; ezek közül az egyik legdöbbenetesebb az a kutatás, amely szerint az ősemberek téli álmot aludhattak, de szintén izgalmas az a magyar kutatás, amiből kiderül, miért forog kelet felé a napraforgó, és a közelmúltban az is kiderült, hogy akik gyakrabban foglalkoznak művészetekkel, hosszabb életet élnek majd.

(Forrás: MTI)

autópálya | történelem | építés | Stonehenge | sírok

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom