Megvan a dátum.
A turistaszezon beindulásának közeledtével az egyik legnépszerűbb európai úti cél úgy döntött, megszünteti a világjárvány idején bevezetett szankciókat.
Eszerint Svájc május 2-től eltörli a beutazásra vonatkozó előírásokat.
Ettől a naptól kezdve semmiféle Coviddal kapcsolatos igazolást nem kérnek, vagyis a nem beoltottak is gond nélkül átléphetik a szépséges ország határait (korábban ők csak bizonyos feltételek teljesülése mellett tehették ezt meg).
A Svájcba történő beutazáshoz csupán az elengedhetetlen „hagyományos” okmányokra (például útlevélre) lesz szükség.
Jelen állás szerint még érvényes oltási igazolás, vagy egy olyan dokumentum bemutatása kell a beutazáshoz, ami bizonyítja, hogy az utas átesett a betegségen.
A korlátozások eltörlése azért történhetett meg, mert Svájcban az utóbbi időben egyre kevesebb covidos esetet regisztráltak.
A svájci Alpok csodálatos hegyvonulatai sok száz kirándulóutat rejtenek, melyek apró falvak mellett is elhaladnak. Ezeken a világvégi kis településeken könnyen érezhetjük azt, hogy megállt az élet. A kristálytiszta levegő, a csípős hideg, a romantikus táj pedig igazán csábító azok számára, akik elszöknének a világ elől, elcsendesednének a mindennapok zsivajában. Összeállításunkban hat olyan hegyvidéki falut mutatunk be, ahová minden gondolkodás nélkül elindulnánk.
(Forrás: The Points Guy, Schengenvisainfo.com, fotók: Getty Images)
Svájc | beutazás | covid | eltörlés | korlátozás | koronavírus
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!