Több mint tíz év után újraindulhat az első olyan közvetlen éjszakai vonat, amely Svédországot és Svájcot köti össze. A legfrissebb hírek szerint a járat akár már 2026 tavaszán is elindulhat.
Az éjszakai vonatutak tényleg aranykorukat élik, az utóbbi időszakban sorra érkeznek a bejelentések arról, milyen új járatokat indítanak Európa-szerte. A legfrissebb terv szerint Malmöből (Svédország) indulna egy hálókocsis vonat, amely Koppenhágán keresztül haladna egészen a svájci Baselig.
Az utasok így Skandináviában feküdhetnek le aludni és Közép-Európában ébredhetnek.
A projekt a német Railroad Development Corporation és a svájci SSB vasúttársaság együttműködésével valósulna meg, de az első járat elindulásáig még számos engedélybeszerzésére van szükség. A dán közlekedési miniszter, Thomas Danielsen, azonban már jelezte, hogy
támogatná az ország nemzetközi vasúti kapcsolatainak bővítését.
A vonatok iránti érdeklődés folyamatosan nő, és nemcsak a kényelem, hanem a klímatudatosság miatt is. Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség adatai szerint a vasúti közlekedés utasonként
akár húszszor kevesebb széndioxidot bocsát ki, mint a repülés.
Ha minden a tervek szerint halad, 2026 tavaszán már sínen lehet az új járat.
(Forrás: TimeOut, fotók: Getty)
malmö | skandinávia | Svájc | vonat | hálókocsis vonat | bázel
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!