A dán Schmidt Hammer Lassen Architects (SHL) a Zürich melletti Winterthurba tervezett egy igazán párját ritikító lakókomplexumot.
A négy lakóépületből valamint üzlethelyiségekből, egy skybárból és egy szállodából álló Rocket&Tigerli a környék építészeti hagyományait igyekszik a kor elvárásaihoz és a lakók kényelméhez illeszteni, miközben arra törekszik, hogy a lehető legtöbb napfény áramoljon be a lakásokba.
A komplexum egy rekorddal is büszkélkedhet majd, ugyanis a belőle kiemelkedő, száz méteres torony
a világ legmagasabb, fából készült lakóháza lesz,
ha a tervek szerint 2026-ra elkészül.
A homlokzatot sötétvörös és sárga színű terrakotta téglák borítják majd halványzöld díszítéssel kiegészítve, hogy harmonizáljon a környező, régebbi épületek vörös tetőivel és sárga tégláival.
„Ez a nagy projekt jelentős hatással lesz az itt élőkre nemcsak társadalmi, hanem esztétikai szempontból is. Svájc nagy tapasztalatokkal rendelkezik a faépítkezés terén, így különösen büszkék vagyunk arra, hogy ezen az úttörő épületen dolgozhatunk“ – olvasható az építésziroda közleményében.
Mint az SHL elmondta, a ház mérföldkövet jelent a faépítkezésben, miután száz méterével megdönti a teherhordó faszerkezetű lakóépületek magassági rekordját, és
olyan innovatív építkezési rendszert vezet be, amely a fát a beton természetes helyettesítőjeként vizsgálja.
Ez pedig lehetővé teszi, hogy magasabb szerkezetek épüljenek, miközben biztosítja, hogy az egész építési folyamat kisebb széndioxid-kibocsátással járjon.
Jelenleg Európa legmagasabb faépülete a 2019-ben megnyitott Mjøstårnet torony, mely a norvég Brumunddalban található, de ennél is magasabb a 118 méteres gleiwitzi rádiótorony Lengyelországban. Ázsiában találjuk ugyanakkor a világ legmagasabb épületét, a pattayai Sanctuary of Truth múzeumot, mely több mint száz méter magasra nyúlik.
Az idei év számos, lenyűgöző építészeti érdekességet tartogat, de vannak megunhatatlan klasszikusok is, melyek mindig ámulatba ejtik az embert.
(Forrás: CNN, képek: SHL, Unsplash)
fa | Winterthur | lakóház | Schmidt Hammer Lassen Architects | faépítészetIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Hat csodás hely Magyarországon, ahol újjászülethetsz

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!