A svájci hordóvonat, ami szédítő tájakat szel át

A svájci Stoosbahnt a világ egyik legmeredekebb kábelvasútjaként tiszteljük: a mérnöki csoda egy szinte függőleges pályán húzza fel a járművet és utasait.

Különleges tájhoz különleges funikulárist készítettek Svájcban: a Stoosbahn szerelvényeit egy pár hidraulikus hengerhez csatlakoztatták, amelyek a terepviszonyok függvényében forognak, így az utasok pozíciója mindig vízszintes marad.

A Stoosbahn képes akár 110 százalékos (47,73°) emelkedőt leküzdeni, miközben az utasai továbbra is kényelmesen utaznak a forgó hengerekben.

Így aztán akadálytalan a le- és felszállás is, sőt a Stoosbahnt áruszállításra is használják.

A Schwyz kantonban közlekedő vonat Hintere Schlattlit köti össze a Morschach fölött fekvő Stoos faluval és hegyi üdülőhellyel. Az 1,7 kilométeres úton két állomása van, és 744 méteres szintkülönbséget gyűr le.

A Stoosbahnt 2017 decemberében adták át, és az 1933 óta működő régi funikulárist váltotta fel, új útvonallal. Bár egyes források szerint ez a világ legmeredekebb kábelvasútja, hivatalosan csak a második az ausztrál Katoomba Scenic Railway mögött.

Bennünket ugyanakkor nem elsősorban a technikai képességeivel, hanem a körben elterülő táj szépségével vett le a lábainkról a Stoosbahn.

És az megvolt, hogy bármilyen meglepő is, de egy svájci városba utazott a legtöbb magyar idén a tavaszi szünetben?

(Nyitókép: GettyImages, Stoos falu)

Svájc | kirándulás | turizmus | utazás | vonat

FOLYTASD EZZEL

A kiberbiztonság téged is érint! Mit is jelent valójában?

Így élheted meg az ünnepi hangolódást egy csodás kastély birtokán itt, a szomszédunkban

Rendeld meg a Roadster magazin 18. számát!

Megérkezett a tél, már ki lehet csomagolni a Roadster legújabb, sorrendben 18. lapszámát. Mit találunk benne? A Costa Smeralda fedélzetén kipróbáljuk, milyen az élet egy tengerjárón Barcelona és Nápoly között. Ellátogatunk a luxusipar nagyágyúival dolgozó Edinas Paper kőbányai műhelyébe, megmutatjuk, milyen finomságokkal lehet átvészelni a hideg hónapokat, és megismerkedünk a római Palazzo Talìával is, amelyet az olasz rendezőzseni, Luca Guadagnino álmodott meg. Aktuális számunkban is rengeteg izgalmas helyszín bukkan fel: ilyen a kanadai Yukon vidék, az Amalfi-part, a Côte d’Azur-on kipróbáltuk, milyen az új Audi S5. Északabbra is elkalandoztunk: a lapszám talán legszimpatikusabb szereplője az a négy norvég fiatal, akik egy elhagyatott halfeldolgozó üzemet alakították át a skandináv ország és talán Európa legcoolabb pontjává. Ezen kívül bemutatunk öt divatbrandet, akiket érdemes követni, megvizsgáljuk, milyen volt az elmúlt száz évben a lejtők divatja és még ezen kívül is rengeteg izgalmas témánk van, de itt megállunk.

Megnézem, mert érdekel!
Instagram
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
5 +1 síterep, amire nem gondolnál elsőre, mégis nagyon megéri kipróbálni
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom