Öt szálloda, ahol szívesen megpihentünk volna 2021-ben

Világszerte arra törekednek az építészek és a dizájnerek, hogy olyan szállodákat alakítsanak ki, amelyek valamilyen szempontból különlegesek, jól megkülönböztethetőek és egyedülálló élményt kínálnak a vendégeiknek.

Annak ellenére, hogy 2021-ben egyáltalán nem volt egyszerű az utazás, idén is sorra nyitottak meg az új, minden igényt kielégítő, varázslatos hotelek. Ezekből válogattunk.

Icehotel

A 2021-es Icehotel lakosztályait harminckét művész tervezte, a Carl Philip Barnadotte és Oscar Kylberg által megálmodott Szentivénéji álom névre keresztelt szoba pedig messze kiemelkedik a többi közül. A páros Per Benjamin virágkötővel kollaborált, hogy

virágokat és növényeket zárjanak a jég birodalmába.

A tervezők célja az volt, hogy a szobában a svéd nyarat idézzék meg.

Ilyen csodálatos látvány a virágba borult jégszálloda

Évente csupán néhány hónapra, a téli szezonra nyitja meg a kapuit az ikonikus Icehotel Észak-Svédországban. Az idei évben egészen különleges, tematikus lakosztályban is megszállhatnak a vendégek.

Emerald Residence

Az egykori Távbeszélő Központ helyén, a Szent Anna-templommal szoros építészeti egységben valósította meg a beruházó Biggeorge Property Budapest egyik legértékesebb ingatlanjait kínáló Emerald Residence apartmanházat és boutique hotelt.

Az Emerald Residence elegáns, nemes anyagokkal és egyedi megoldásokkal megalkotott belső térbe hívja vendégeit,

hangsúlyozva a régi és az új szép találkozását és a belvárosi helyszín történelmi múltjának örökségét.

Belvárosi elegancia méregzöldben: lenyűgöző képeken a Szervita téri Emerald Residence

A hotel több pontját a bársonyosság és a selyemfényű csillogás jellemzi.

NoMad

Az egykori londoni bíróság és rendőrség épületét alakították át a NoMad amerikai szállodalánc első nemzetközi előőrsévé. Az 1800-as évek végén épült komplexumban kilencvenegy szállodai szoba, egy üvegházra hasonlító étterem, egy klasszikus brit kocsmára hajazó bár és egy nagy bálterem is található.

A NoMad London minden szobájában kőmozaik fürdőszoba, márványmosdó és egyedi Lelievre damaszttapéta található.

A húsz lakosztályt úgy alakították ki, hogy jól felszerelt apartmanokra hasonlítsanak, saját nappali- és étkezősarok is helyet kapott bennük.

A hálószoba fókuszpontja a szabadon álló kád.

Rendőrségből luxusszálloda – Ilyen csodálatos lett a NoMad

A New York-i székhelyű lakberendezési cég, a Roman and Williams a londoni NoMad szálloda enteriőrjének kialakítása során a látványos viktoriánus elemeket és az amerikai dzsesszkorszak utalásait ötvözte.

Hotel Castello di Reschio

A Hotel Castello di Reschio még a tizedik században épült Umbria dombjain, melyet Benedikt Bolza gróf és családja újított fel és alakított át egy harminchat lakosztályos szállodává.

A felújítás során igyekeztek mindent megőrizni, amit csak lehetett, a kandallóktól a kőpadlón át a gerendákig. Ahol már túl romosak voltak az állapotok, ott helyi alapanyagokkal, korhűen végeztek renoválást, valamint

nagyon stílusos, esztétikailag csillagos ötös kortárs és antik bútorokkal rendezték be a helyiségeket.

Egyszerűen nincsenek szavak erre az ezeréves umbriai kastélyszállóra

A tizedik századból maradt meg az elképesztő épület, 2021-től meg is lehet szállni benne. Nekünk pedig percek óta rendesen elakadt a lélegzetünk.

Monastero Arx Vivendi

A NOA (Network of Architecture) építészstúdió alakította át ezt a Garda-tó melletti Arcóban található, 17. századi kolostort, amely ma Monastero Arx Vivendi néven hotelként és spaként üzemel.

A szálloda esztétikailag gyakorlatilag beleköthetetlen:

minden egyes régi részlet és modern átírás csodás egységet alkot, amelyben egyszerre érezzük a kolostorok fehér, egyszerű hidegségét és egy kortárs dizájnszálloda stílusos kényelmét.

Szigorú kolostorból lett fenomenális szálló ez a Garda-tó melletti hotel

17. századi kolostorból építették át szállodává a NOA építészei. Szerintünk nagyon sok megbízásuk lesz ezután.

(Fotók: Magnus Mårding, Tamás Pál, Simon Upton, Dezeen, Alex Filz)

kortárs építészet | design | szálloda | hotel | Emerald Residence

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom