Csak idén hat tonnát lopták el a strandokról a nyaralók.
Egy helyi aktivistákból álló, Sardinia Robbed and Plundered (nagyjából: Szardínia kirabolva és kifosztva) nevű Facebook-csoport becsülte meg a turisták által ebben az évben a szigetről elvitt homok mennyiségét, azt követően, hogy a járvány csúcsidőszakában javult a helyzet, és jelentősen csökkent a kicsempészett adag. A helyi önkormányzat Szardínia: hordozd a szívedben, de csak a szívedben szlogennel készített egy videót annak érdekében, hogy elrettentse a turistákat attól, hogy bármit is elvigyenek a sziget strandjairól.
Bár a szardíniai homokkal, kavicsokkal és kagylókkal történő kereskedelmet 2017-ben betiltották, az illegálisnak számító tevékenységet mégsem sikerült felszámolni. Korábban egy francia turistát ezereurós (kb. 350 ezer forintos) bírsággal sújtottak, miután a repülőtéri biztonságiak két kilogramm szardínani homokot találtak a poggyászában egy műanyag palackba zárva, júniusban pedig negyvenegy személy ellen indult eljárás az összesen mintegy száz kilogrammnyi homok eltulajdonítása miatt. A szabályszegők akár háromezer eurós (kb. egymillió forintos) bírságra is számíthatnak.
A homokcsempészek egyik kedvenc zsákmánya a Budelli-szigeten található rózsaszín homok. A sziget nemzeti park részévé nyilvánított strandjára 1994 óta nem lehet belépni, az aktivisták azonban számos olyan fényképre bukkantak az interneten, melyeken a híres rózsaszín strandról származó homokot hirdetik zsákokba gyűjtve, azzal a marketingszöveggel, hogy nagyon nehéz hozzájutni.
De miért is olyan érdekes a szardíniai homok a turisták számára?
"A legtöbb embernek igazából nincs indítéka – írta a kampány egyik szervezője a Facebook-oldalán. – Talán azért viszik el, hogy utána irigykedjenek rájuk a barátok és a rokonok, netán a lakásukban újra átéljék a nyaralás emlékeit, vagy csak azért, hogy feltöltsék vele az akváriumot."
Ha ősszel szeretnénk élvezni a meleg, azúrkék tengert, távol a zsúfolt strandoktól, akkor irány Szardínia! A buja sziget fantasztikus és vadregényes partokat kínál, de nem ez Szardínia egyedüli vonzereje.
(Forrás: Independent, fotók: Getty Images)
homok | lopás | illegális | szardínia | strand
Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban
Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!
Megnézem, mert érdekel!