Eljött az a hónap, aminél jobbat még nem találtak ki utazáshoz. Ajánlunk is öt helyet

Szeptember. Favoritként indul a legszebb hónapok különversenyén, sőt, szerintünk májust megelőzve meg is nyeri azt. Nevezhetjük akár új januárnak, már ami a nagy újrakezdéseket illeti, de az biztos, hogy utazás szempontjából nem találunk nála tökéletesebbet. A nyár végeztével végre hazatértek a turistahadak, ráadásul az idő még mindig kellemes, számíthatunk a napsugarakra, a színek pedig elkezdenek játszani. Ajánlunk öt helyet a nagyvilágból, ahová érdemes ebben a hónapban elmenni.

Új-Fundland

Kanada minden évszakban jó választás, bár télen azért kicsit merészebb. A világ tizenhatodik legnagyobb szigetének az ősz áll a legjobban, még akkor is, ha ilyenkor alig kúszik tíz fok fölé a hőmérséklet.

A legkeletibb kanadai tartomány bájos fővárosában, St. John’s-ban pezseg a kulturális élet, színpompás házak és a viktoriánus építészet remekei között lehet sétálni, a kikötőváros környéki túraútvonalakon pedig bogyós gyümölcsöket szedni, mint ahogy a bálnales is kihagyhatatlan program.

Ott találjuk Észak-Amerikai legrégebbi mezőgazdasági piacát, a közeli Fundy Nemzeti Parkban egyedülálló jelenség, a világ legmagasabb árapálya csíphető el.

Szófia

Bulgáriában járva hajlamosak vagyunk csak a tengerpartban gondolkodni, pedig a laza hangulatú, keleti és nyugati kultúrát keverő, mozgalmas éjszakai élettel csalogató főváros nem érdemli meg, hogy kifelejtsük.

A szovjet éra lenyomatát azért számos helyen érezni még a szinte folyamatosan változó Szófiában, amely igazi zöld város, tele szépen gondozott kertekkel és parkokkal.

Fő nevezetességei (rengeteg a történelmi emlék) akár gyalog is bejárhatók, és nem kell attól tartanunk, hogy a tömegnyomor miatt kényelmetlen házigazda lenne. Az aranykupolás Alekszandr Nyevszkij székesegyházat érdemes beiktatni, mint ahogy a mindig mozgalmas, üzletekkel és éttermekkel teli Vitosa sugárút is megér egy sétát.

Szicília

Létezik egyáltalán olyan időszak, amikor Olaszország legnaposabb szigete nem vonzó? Aligha. A Földközi-tengeren át érkező forró afrikai fuvallatok még szeptemberben is melegen tartják a vad és gyönyörű strandok vizeit, ám estére már kellemes időben csatangolhatunk a gazdag kultúrájú szicíliai városok (leginkább Palermo és Catania, a kevésbé fősodorban lévők közül a barokk stílusú Ragusa vagy Modica) labirintusszerű utcáin.

Nyilván a legjobb helyi ételeket sem szabad kihagyni, ilyen a padlizsán alapú caponata saláta, vagy a sfinzione, ami egy pizzaféleség, illetve a pannella, a csicseriborsóból készült tészta.

Cataniában találjuk a 2018-as év városi szállodáját (Asmundo di Gisira), melynek valódi szépsége belül rejtőzik.

A 18. században épült, azóta természetesen ráncfelvarráson átesett épület enteriőrjét a sziget legendái inspirálták, de a kortárs átépítők számos eredeti elemet meghagytak a dekoratív mennyezettől kezdve a díszes ajtófélfákig.

Loire-völgy

Az UNESCO Világörökségéhez tartozó terület a vidéki gyönyör megtestesítője.

Azt pedig aligha kell külön ecsetelni, milyen elképesztő színekkel festi meg a természet ősszel a szőlőültetvényeket, a gondosan ápolt kerteket, a csillogó kastélyok körüli parkokat és persze az apró tavakat körbeölelő fákat. Apropó szőlő: szeptemberben jó néhány, borhoz köthető fesztivált tartanak arrafelé!

A Loire-völgyében háromszáznál is több kastélyt lehet felfedezni, nagyrészük múzeumként vagy szállodaként funkcionál. Közülük Chennonceaux abszolút Instagram-pozitív kategória, akárcsak a legszebb kertet magáénak tudó Villandry.

Madeira

A virágok szigete tavasszal látogatási rekordokat döntöget,

így hát akkor sem járunk rosszul egy őszre időzített kirándulással, ha a botanikus kert ilyenkor úgymond kevesebb látnivalót ad.

A Szent Lőrinc-félsziget, Madeira egyik legszebb helye ilyenkor is ott van: a nyolc kilométer hosszan az óceánba nyúló földnyelv ösvényén sétálva vörös és fekete sziklák kísérnek végig.

Remek választás a kilenc kilométeres partszakasszal bíró Porto Santo, ahol békés környezetben találunk apró éttermeket és hoteleket, aztán az UNESCO-védettséget élvező Laurel erdő az örökzöld fáival, Porto Moniz természetes lávamedencéivel, vagy a sziget legnaposabb pontja, Ponta del Sol.

Ez is érdekelhet:

Ezt az öt eldugott európai települést érdemes felfedezni, mielőtt ellepnék a turisták

Középkori templomok, macskaköves utcák, végtelen olajfaligetek. Erősen ajánlott felkeresni az alábbi európai városkákat, ha szeretnénk felfedezni és megérteni az egyes országok lelkét.

(Fotók: Unsplash, Getty Images)

szeptember | Új-Fundland | kanada | Bulgária | szicília

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom