A genfi autószalonon mutatták be a Mercedes-Benz az új CLA Shooting Brake-et.
A kecskeméti Mercedes-gyárban készül a Mercedes kisebb, kupészerű sorozata, a négyajtós és kombi CLA. Ha úgy vesszük, a suzukis analógia alapján ez a mi kombink, és nem is lehet panaszunk miatta. Hacsak az nem, hogy az íves formának, amely az egész autó dizájnjának lényege, területre van szüksége. A CLS-nél lenyűgöző az eredmény:
Kisebb méretben akkor lenne hasonló a hatás, ha arányosan csökkennének a centiméterek. Ám úgy a rövidüléshez alacsonyabb karosszéria tartozna, az viszont üzletileg nem megengedhető, hogy legfeljebb egyhatvanas emberek férjenek bele. Ezért aztán az előző, első CLA kicsit torz lett.
Az előd karakterét tökéletesen megőrző, de teljesen új generáció nagyjából öt-öt centivel hosszabb és szélesebb, két milliméterrel viszont még alacsonyabb is. Nem nagy számok, de néha ennyi is jelentős változást jelent, és tényleg: lényegesen jobbak a Shooting Brake arányai is, légellenállása pedig mindössze 0,26, ami igen jó érték.
Az utastere megegyezik a Coupénak nevezett szedánéval, a két monitorból álló műszeregység és a turbinaszerű légbeömlők a nagyobb Mercedeseket idézik, ami aligha lesz a CLA-vevők ellenére. Hangvezérlés és vezetési segédek sora növeli a kényelmet és a biztonságot, benzin- és dízelmotorok is lesznek a kínálatban, de egyelőre csak annyi a biztos, hogy a CLA 250 lesz a csúcs, kétliteres, négyhengeres turbós benzinmotorral, 225 lóerővel, duplakuplungos, hétfokozatú váltóval, valamint azt tudni, hogy az elsőkerék-meghajtású mellett lesz összkerekes változat is. Szeptemberben már a kereskedésekben lesz.
Ez is érdekelhet:
(Forrás: Mercedes-Benz)
mercedes-benz cla shooting brake | shooting brake | mercedes-benz cla | mercedes-benz
Liverpool után az otthonodban találkozhat a csúcsteljesítmény és a prémium életmód
A Leica-kamerás csúcstelefon, ami az utazók legújabb kedvence lesz
A frissen őrölt kávé nem csak a ráérős reggelek kiváltsága
Erdőterápia a zuhany alatt, avagy ilyen a stílusos lelassulás a Balatonnál
Kínában az összes Ferrari Luce elkelt nyomban az online bemutató után
Vitákat kavart az 1843-as gőzhajó megújulása, pedig valójában csak a körítés változott
Itt a tavasz, a Roadster legújabb lapszáma pedig diadalmas dübörgéssel robog be az életünkbe! A hagyományoknak megfelelően kalandok sora követi egymást a magazin színes, szélesvásznú lapjain, tele inspiráló történetekkel és még inspirálóbb karakterekkel. Mit találhatunk a 220 oldalas magazinban? Elutazunk Varsóba és Szicíliába, találkozunk a szupersztárokat fotózó Agata Serge-zsel, a gyönyörű izraeli színésznővel, Efrat Dorral, megnézzük, hogyan tiszteleg egy párizsi galéria egy magyar belsőépítész előtt, kipróbáljuk, milyen az új Mercedes és Omoda, megmutatunk négy új és lenyűgöző hotelt, végigjárjuk a Dolomitokat egy Audi A6-tal, belekóstolunk Dubai legjobb éttermeibe, és találkozunk a zseniális divattervezővel, Abodi Dórával is. És ahogy mondani szokás, ez még messze nem minden, a magazin még ezeken kívül is rengeteg színes kalandot tartogat!
Különleges csomagajánlatok itt!











