Szédítő látvány ez Trónok harcából ismert sziklaszirt a legendás kápolnájával

Legendák övezik azt a sziklaszirtet, melyen a népszerű sorozatból jól ismert Daenerys Targaryen kastélya magasodott. A valóságban a vár helyén egy apró kápolna áll, mely a baszk halászok legfontosabb kegyhelye.

A Baszkföld északnyugati részén található Bizkaia régió egyik legvarázslatosabb helye a Bermeo partjainál fekvő San Juan de Gaztelugatxe. Az aprócska, kúp alakú sziget Bilbaótól harmincöt kilométerre található, Bermeo tengerparti városában. Különlegessége a százötven méterrel a tengerszint fölé tornyosuló sziklaszirtje, amelyen Keresztelő Szent Jánosnak szentelt kápolna őrzi a halászok szerencséjét.

A baszk gaztelu-gatxe megközelíthetetlen kastélyt jelent, amely valóban nem érhető el egyszerűen. Az Urdaibai rezervátum mellett található helyet egyedülálló sziklák, piciny szigetek és érintetlen partszakaszok övezik. A szigetet és a rajta álló kis templomot egy kőhíd köti össze a szárazfölddel.

Összesen kétszáznegyvenegy lépcső vezet végül a festői kápolnához, amelynek harangját legendák színesítik.

A hiedelem szerint Szent János egyszer három lépésben jutott el a kegyhelyhez, így az oda látogatóknak a haranglábat háromszor kell megkongatniuk ahhoz, hogy elűzzék a gonosz szellemeket, kívánságaik pedig valóra váljanak.

A kápolna ikonikus helye a baszk halászoknak, akik rendszeresen felkeresik a szentélyt, hogy útjuk előtt oltalmat nyerjenek. A kápolna belsejében hajótörésből megmenekült matrózok és halászok fogadalmai olvashatók, csónakok makettjei és hajókkal kapcsolatos festmények találhatók.

A világvégi kápolna a filmeseket is megihlette, a Trónok harcá-ban is feltűnt a sziklaszirt, melynek tetején a kápolna helyett a sorozatban egy monumentális kastély magasodott, ahonnan Daenerys Targaryen üzent hadat ellenségeinek.

A szikla tetején álló kápolna viharos évszázadokat élt meg, és a valóságban is csaták, illetve tűzvészek alakították történelmét.

A történészek szerint az első kegyhelyet a 9. században a templomos lovagok építették. Remek elhelyezkedésének köszönhetően stratégiai bázis is volt, fontos szerepet töltött be a 11. századi háborúk során a védekezésben, mígnem a 12. században kolostorrá alakult. 1983-ban tűzvész pusztította, az ezt követő restaurálási munkák eredményeként nyerte el mai arcát.

A San Juan de Gaztelugatxe gyalogosan két úton is elérhető. A rövidebb útvonal nehezített terepet, meredek lejtőket foglal magában, míg a hosszabb távon kiépített úton haladhatnak a kirándulók, miközben páratlan panoráma tárul eléjük. A helyi tengeri és szárazföldi ökoszisztémák védelme érdekében Gaztelugatxét 2013-ban különleges természetvédelmi területnek nyilvánították.

Ez is érdekelhet:

Spanyolország kevésbé ismert városai mindenkit elkápráztatnak

Bemutatunk néhány spanyol kisvárost, melyek rengeteg izgalmat tartogatnak, hiába nincsenek a fősodorban.

(Fotók: Unsplash, Pixabay)

kápolna | trónok harca | Baszkföld | spanyolország | utazás

FOLYTASD EZZEL

Ezzel a tíz fantasztikus dizájntárggyal a legmenőbb hellyé teheted az otthonod

10+1 ikonikus és gyönyörű lámpa, ami garantáltan feldobja az otthonod

Rendeld meg a Roadster magazin 14. számát!

Beköszöntött a tél, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 14. száma. Mit találunk benne? Kajakkal bejárjuk Grönland izgalmas és lenyűgöző helyeit, találkozunk a világ egyik leghíresebb párterapeutájával, Esther Perellel, és a Netflix által világhírűvé vált dél-koreai séffel, Jeong Kwannal, motorral részt veszünk a Balkan Rallyn, és beszélgetünk Kelecsényi Milán férfiruha-készítővel is. A Dél-afrikai Köztársaságban teszteljük, milyen az új AUDI Q8, és elbeszélgetünk a zoknik Rolls Royce-át gyártó Iszató Nisigucsival is. Elmegyünk egészen Kenyáig, hogy elefántokat nézzünk, az Őrségben kipróbáljuk, milyen a régió legújabb kabinháza, a Kástu, bemutatjuk a Déryné Kenyeret, a város új pékségét, teszteltjük az új elektromos KIÁt, ezen kívül pedig találkozunk még Berki Blanka topmodellel, Áron Eszter divattervezővel és sokan másokkal. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.

Megnézem, mert érdekel!
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom