Egy betemetett szellemfolyó, ami most a múltba és a jövőbe is elrepít

Száz év fejlődését meséli el, és következő száz év elképzelésére sarkall egy művészeti installáció Baltimore-ban.

Nemrég számoltunk be arról, hogy a baltimore-i önkormányzat potom pénzért, egyetlen dollárért kiárusítja a tulajdonában lévő, üresen álló ingatlanokat, persze bizonyos feltételek mellett. A cél vonzóbbá, frissebbé tenni a várost, a jó hír, hogy ugyanezért a civil szféra is megmozdult.

Elkészült egy, a tégla sorházakon, aszfalt utakon, ipari épületeken és parkokon furcsán keresztül-kasul kanyargó halványkék sáv, az egykori Sumwalt Run patak nyomvonala.

A patak már jóval az urbanizáció előtt is ott volt, és bár maguk alá temették mintegy 12 méter mély víznyelők és csapadékcsatornák, búvópatakként ma is ott fut a Remington negyeden át, a város központi részén.

A Szellemfolyó installáció – Bruce Willen dizájner és stúdiója, a Public Mechanics munkája – egyszerre művészeti és történelmi installáció.

Willen néhány éve figyelt fel a Sumwalt Run zúgására, ami az aknafedeleknél és csatornarácsoknál most is hallható. Gondolta, az elveszett patak megérdemel egy emlékművet, így a közösségi véleményeket figyelembe véve

létrehozott egy két és fél kilométer hosszú gyalogtúrát a Sumwalt Run egy szakaszán.

Az installáció hűen követi a patak útvonalát, és 12 tábla írja le a természetes ökológiáját, és a folyamatot, ahogy létfontosságú forrásból kellemetlenséggé változott.

Ám a Ghost River nemcsak a múlt emlékműve: kérdéseket vet fel a jövőről is. Ahogy az elöregedő csatornarendszerekkel egyre több a gond, a városok vizsgálják, hogyan válhat alternatívává a zöld infrastruktúra – többek között a rég eltemetett patakok újra feltárásán is gondolkoznak. Ez a koncepció a daylighting (kb. napfényre helyezés), és ezt teszi metaforikusan a Szellemfolyó is.

„Ez az első lépés afelé, hogy elgondolkodjunk azon, hogyan fog kinézni a táj száz év múlva, és mi lesz ezeknek a vízfolyásoknak a következő evolúciója – foglalja össze Willen. – Az csak egy új jelenség, hogy mi, emberek a természettől elkülönülve látjuk magunkat.”

(Forrás: Metropolis, fotó: Public Mechanics/Bruce Willen)

installáció | public mechanics | folyó | urbanisztika | baltimore

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Mutatjuk, hogy fokozhatod a tengerparti élményt
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom