Szlovéniában hétfőtől ismét enyhítették a koronavírus-járvány miatt korábban elrendelt korlátozásokat, kinyithattak a vendéglátóhelyek belső helyiségei és szállodák is – közölte a helyi sajtó.
Az országban néhány hete – szigorú járványügyi intézkedések mellett – már szolgáltak fel ételt és italt a kávézók és éttermek a teraszokon és a kerthelyiségekben, de a belső helyiségeket nem használhatták a vendégek.
Hétfőtől, ha a vendégek átestek a koronavírus fertőzésen vagy felvették valamelyik oltást, és ezt igazolni is tudják, illetve rendelkeznek PCR- vagy antigén gyorsteszttel, már a belső helyiségekben is fogyaszthatnak. Az említett feltételek az alkalmazottakra is vonatkoznak.
Kinyithatnak a szállodák is. A hatvanszobásnál nagyobb hotelek a kapacitásaik legfeljebb felét, míg az annál kisebbek, legfeljebb harminc szobát kínálhatnak fel.
Közeli szomszédaink közül a csehek sürgetik az oltási igazolványt a turizmus fellendítéséért, Montenegró pedig teljes koronavírus-ellátással próbálja csábítani a turistákat.
(Forrás: MTI, fotók: Pixabay)
hotel | enyhítések | szomszédos | járvány | étteremIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
A rövid távú bérbeadás tilalmának nevezik az új törvényt, pert indít az Airbnb

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!