A Virgin Australia egyik utaskísérője árulta el, hogy létezik egy kód, amellyel bizonyos utasokat „jelölnek“.
Sheridan Melrose a Facebookon, egy repülési témájú fórumon mesélt arról, miért is érdemes megemlítenünk, ha félünk a repüléstől. Mint írta, ha a becsekkolásnál kiderül, hogy valamelyik utas fél a repülőn, akkor ezt úgy jelzik a kollégáiknak, hogy odaírják a love szót az adott utashoz tartozó jegyzetekhez.
Mint mondja, ebből a jelölésből a többi utaskísérő is tudja, hogy az illető szorong a repülőn, ezért különösen odafigyelnek rá, és arra, hogy extra törődést és szeretetet kapjon az út során.
Aki tehát tart a levegőben töltött óráktól, annak érdemes ezt a becsekkolásnál megemlíteni, mert az utaskísérők így segíteni tudnak abban, hogy enyhüljön a szorongása és kellemesebb utazásban legyen része.
A kommentelők közül többen is megerősítették, hogy a légitársaságnál az utaskísérők tényleg odafigyelnek az ilyen helyzetekre. Az egyik utazó például azt írta, hogy a repülés során többször is odamentek hozzá, hogy megnyugtassák, és elmagyarázza neki, hogy mit jelentenek például az egyes, aggasztónak tűnő hangok.
Az utaskísérőktől sok érdekességet meg lehet tudni, itt például azt árulták el, milyen fura kéréseket kapnak az első osztályon utazóktól, itt pedig azt tudjuk meg, mivel idegesítik őket leginkább az utasok.
(Forrás: Express, képek: Getty Images)
megnyugtatás | repülés | repülő | félelem | utaskísérőIstenekkel és hősökkel léphetünk be egy különleges univerzumba júniusban Budapesten
Székesfehérváron megelégelték a tarthatatlanul magas inflációt: vasárnaptól sztrájkba kezdenek az Arconic-Köfém Kft.-nél

Itt a nyár, és vele együtt megérkezett a Roadster magazin legfrissebb, 12. száma. Mit találunk benne? Mutatunk pár remek helyet Sydneyben, egy helyi segítségével felfedezzük Torinót, kipróbáljuk milyen az egyik legújabb bringás trend, a gravelezés, és leteszteljük a Mazda CX 60-asát. Leülünk beszélgetni a Lissoni vezető építészével, bejárjuk az újjászületés előtt álló Gellértet, kifaggatunk egy portugál borászt, Daniel Niepoortot, és leültetünk egy asztalhoz öt izgalmas egyéniséget. Interjúzunk Alessanadro Gaultieri parfümkészítővel, akit a szakma legveszélyesebb orrának tartanak, ukulelézett nekünk Wolfgang Puck egyik közeli munkatársa, Tetsu Yahagi, és bejárjuk Ahn Tuan és társai legújabb, frissen megnyitott budapesti éttermeit. Kiderítjük, képes lehet-e a ChatGPT megírni a következő bestsellert, megnézünk közelről öt lélegzetelállító hotelt, és bemutatjuk a skandináv dizájn állócsillagait is. A magazin egyéb oldalain a tőlünk megszokott kompromisszummentes színvonalon számolunk be az utazás, a dizájn, a divat, a gasztronómia kifinomult világának történéseiről, és mindarról, amiért az életben rajongani lehet.
Megnézem, mert érdekel!