Szúnyogok által terjesztett halálos betegségre figyelmeztetik a turistákat

Több kontinensen is észlelték a betegség terjedését, a járvány kitörésének kockázata magas. Pánikolni ezzel együtt sem kell, tájékozódni viszont erősen ajánlott.

Idén már több dél-amerikai ország – köztük olyan turisztikai célpontok, mint Kolumbia és Peru – jelentettek sárgalázas megbetegedéseket. A szúnyogok által terjesztett, potenciálisan halálos vírus Dél-Amerika mellett Afrikában és a Karib-térség egyes részein is felbukkant.

A brit egészségügyi minisztérium máris reagált a helyzetre, a TravelHealthPro honlapon nemrég friss ajánlást közölt a turisták és az egészségügyi szakemberek számára, amiben a kór terjedésére figyelmeztet, és védőoltást javasol bizonyos térségekbe utazók számára.

2024 eleje óta Kolumbiában három, Peruban pedig egy ember halt meg sárgalázban, és a két ország mellett történtek megbetegedések Guyanában és Brazíliában is. A brit hatóságok szerint ezért a járvány kitörésének veszélye magas.

Eközben Afrikában 13 ország (Burkina Faso, Kamerun, Közép-afrikai Köztársaság, Csád, Kongói Köztársaság, Elefántcsontpart, Kongói Demokratikus Köztársaság, Guinea, Niger, Nigéria, Dél-Szudán, Togo és Uganda) jelentett valószínű vagy megerősített sárgalázas eseteket tavaly év eleje óta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint. Szintén érintett a karibi Trinidad szigete a betegségben.

A trinidadi Maracas-öböl strandja

 

Akit megcsíp egy, a betegséget hordozó szúnyog, 3-6 nap múlva influenzaszerű tüneteket észlelhet. A legtöbb esetben újabb 3-4 nap elteltével megszűnnek a tünetek, ám a betegek egy kis százalékánál a látszólagos gyógyulás után körülbelül egy nappal a betegség második, súlyosabb szakaszába lép. Ez a veszélyes toxikus fázis sárgasággal – a bőr és a szem elsárgulásával –, valamint vérzéssel, szervi elégtelenséggel és egyes esetekben halállal járhat.

Jó hír, hogy létezik védőoltás, és az Egyesült Államok Betegségellenőrzési és Megelőzési Központja szerint egyetlen adag „a legtöbb embert életre szólóan megvédi”.

A brit és az amerikai hatóságok egyaránt vezetnek térképeket (ez a brit, ez pedig az amerikai), amelyeken feltüntetik, hogy Afrika és Dél-Amerika mely térségeiben ajánlott a sárgaláz elleni védőoltás. A CDC utazási oldalán még rá is kereshetünk egy adott célállomásra a világ bármely országában.

Pánikolni tehát felesleges, ugyanakkor a legkevesebb, hogy az adott országba tervezett utazás előtt tájékozódjunk.

Itthon is osztottak tablettákat

A szúnyoginvázió Magyarországon sem ismeretlen: mindössze néhány hete írtunk arról, hogy szúnyoglárvák gyérítésére szolgáló tablettákat biztosítanak a lakosságnak Pécsett. A tabletták segítségével megelőzhető a szúnyoglárvák kikelése a kiskertekben lévő esővízgyűjtőkből, kerti tavakból, egyéb udvari vízfelületekről. 

(Forrás: Frommer's, fotók: Unsplash, nyitókép: a kolumbiai Antioquia)

utazás | védőoltás | szúnyog | sárgaláz | afrika | karibi

FOLYTASD EZZEL

Hét dolog, amit ki kell próbálnod a legszebb horvát nemzeti parkban

Nagyvárosi kalandor a Volvótól

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom