Négy fontos tanács egy utazási szakértőtől, hogyan vigyázzunk a nyaraláson az elektronikus eszközökre

Érdemes mindet megfogadni. 

Tartsuk biztonságban a hőségtől a telefont

Jon Miller, a musicMagpie csoport kereskedelmi vezetője arra biztatta a nyaralókat, hogy gondoskodjanak telefonjuk hűvösen tartásáról, amikor a tengerparton élvezik a napsütést. Előfordulhat, hogy a telefon túlmelegszik és emiatt az alkalmazások lassabban futnak.

Ennek elkerülése és a mobil biztonságban tudása érdekében  az utazási szakember azt javasolta, hogy tartsuk a készüléket minél többet árnyékban, ideális esetben pedig táskában a bútorok alatt.

– A legjobb, ha képernyővel lefelé pihentetjük, illetve ügyeljünk arra, hogy ne legyen közvetlenül a napon, valamint kapcsoljuk ki azokat az alkalmazásokat, amelyeket nem használunk, például a GPS-t – mondta Jon Miller. – Ezek ugyanis felesleges energiát igényelnek, és további terhelést jelenthetnek a készüléknek – magyarázta.

Védjük a készüléket a víztől

Az utazási guru szerint a vízkár komolyan károsíthatja a telefont, és egyes régebbi modelleket teljesen használhatatlanná tehet.

Azt javasolja, hogy mielőtt a medencébe indulnánk, mindig tegyük az elektronikus eszközöket egy műanyag tárcába, hogy elkerüljük a beázást.

Vízálló telefontokokat lehet vásárolni az interneten, csak még utazás előtt győződjünk meg róla, hogy valóban távol tartják-e a vizet, hogy megússzuk a katasztrófát.

Tartsuk biztonságban az értéktárgyakat a szobában

Az értékes tárgyaink meglovasítása ellen a szakértő azt ajánlja, hogy hagyjuk a szobában az értéktárgyainkat, mivel ez a legegyszerűbb módja annak, hogy biztonságban tartsuk, különösen, ha van szállodai széf.

Jon Miller kifejtette: – Nemcsak a lelki békét szolgálja, hanem segíthet abban is, hogy ne kelljen aggódni, amikor a medencében vagy a tengerben töltjük az időt.

– Amit sokan  talán elfelejtenek, hogy mind az androidos telefonok, mind az iPhone-ok rendelkeznek olyan alkalmazásokkal, amelyek folyamatosan nyomon követik a készüléket, és még azt is lehetővé teszik, hogy blokkoljuk és zároljuk a mobilt. A szolgáltatásokra könnyű feliratkozni, és életmentőek lehetnek arra az esetre, ha bármi baj történne – tette hozzá.

Fontoljuk meg a biztosítást

Az értéktárgyak biztosítása nyugalmat ad és egy módja annak, hogy csökkentsük a kár vagy lopás okozta stresszt.

Az utazási guru a következőket tanácsolja:  – Mielőtt megkötjük, mindenképpen ellenőrizzük, hogy a jelenlegi biztosításunk kiterjed-e az eszközökre külföldön, mivel így akár kedvezőbb formulát választhatunk.

Ha nem, akkor érdemes olyan biztosítás után nézni, amely tartalmaz készülékfedezetet. Ez egy viszonylag olcsó módja annak, hogy nyugalmat biztosítson a nyaralásra – különösen ahhoz a rosszul végződő forgatókönyvhöz képest, ha netán új  készüléket kell vásárolni.

(Forrás: Express, fotók: Getty Images)

szakértő | tanács | elektronikus | utazás | eszköz | tipp

FOLYTASD EZZEL

Ezekkel az elektromos bringákkal stílusosan tekerhetsz hegyen-völgyön-városon át

Így készülnek a prémium bútorok Magyarország legnagyobb gyártójánál

Rendeld meg a Roadster magazin 19. számát!

Hawaiitól Tanzániáig, az egyik legjobb magyar sommeliertől a belga csúcsdizájnerig, az új Rolls-Royce-tól Horvátország titkos gyöngyszemeiig, a Roadster magazin új lapszáma ismét a világ izgalmas, kreatív és hedonistán lüktető ŕétegeibe viszi el olvasóit. Elmegyünk a bécsi három Michelin-csillagos Amadorba, ahol találkozunk Bencze Ádám sommeiler-vel, beszélgetünk Havancsák Terézzel, aki a közelmúltban kezdett el dolgozni az amerikai outerwear brand AETHERnél, Portugáliában kipróbáljuk, milyen a tengerparton száguldozni az új Ferrarival – egész kellemes –, a kortárs irodalom kedvelőinek pedig egy olyan Roadsternek írt Parti Nagy Lajos írással jelentkezünk, ami szerintünk a legjobbjai közé tartozik. Az aktuális számban lesz egy 20 oldalas mellékletünk is, amelynek főszereplője a még mindig rengeteg újdonságot rejtő Horvátország. Ezen kívül is sok színes történetünk van még, úgyhogy ezúttal is érdemes elmerülni a Roadster gazdag és kalandokkal teli világában!

Megnézem, mert érdekel!
“Útra keltünk és összegyűjtöttük a legkiemelkedőbb hazai szállásokat és vendéglátóhelyeket számotokra. Ezek a helyek garantáltan felejthetetlen élményeket kínálnak, legyen szó romantikus pihenésről a Balaton partján vagy egy kulináris felfedezőútról Budapesten.”
Izing Róbert Izing Róbert, főszerkesztő

Legfrissebb ajánlataink

Irány a Roadster Select
teljes adatbázisa
Kulisszák mögött: megnéztük hogy készülnek a prémium bútorok
Hirdetés
Iratkozz fel a hírlevelünkre!
Iratkozz fel a Roadster hírlevelére, hogy mindig értesülj a legizgalmasabb hírekről, sztorikról és véleményekről az utazás, a dizájn és a gasztronómia világából!
Feliratkozom